Egyiptomiak bezártak egy boltba és megfenyegettek egy budapesti férfit

Vágólapra másolva!
Két egyiptomit elfogtak, egy harmadikat még keresnek.
Vágólapra másolva!

A 34 éves és a 42 éves egyiptomi férfiak, egy harmadik, eddig ismeretlen társukkal

tegnap délután megfenyegettek egy férfit Budapesten, egy Népszínház utcai üzletben.

Egy korábbi veszekedésükre hivatkozva bezárták a férfit a boltba, aztán elvették a mobiltelefonját és a pénzét – olvasható a police.hu oldalán.

A rendőrök a két egyiptomi férfit az üzlet előtt igazoltatták, ekkor derült ki, hogy mit tettek. Elfogták és a rendőrkapitányságra vitték, majd kihallgatták őket. Zsarolás miatt kérték az előzetes letartóztatásukat.