Erre gondolt a rendőr, aki mellett felrobbant a bomba a Teréz körúton

körúti robbantó tárgyalása
Vágólapra másolva!
Mindkét dobhártyája beszakadt, egy repesz fúródott a mellüregébe, ami a mai napig benne van, egy szög pedig megsértette a vastagbelét és a csípőlapátja is eltört annak a rendőrnek, aki megsérült a Teréz körúti robbantásban. Társa, egy fiatal nő, még rosszabbul járt, neki koponyalapi törése lett, a fülében elmozdultak a hallócsontok, és eltört a lábszár- és a sarokcsontja. Ő a robbantás óta irodai munkát végez. Ma mindkettejüket meghallgatta a bíróság, így találkozhattak azzal a férfival, aki a vád szerint robbantott.  A rendőrnő a bíróságon azt mondta, szerinte ő a támadó, vagyis az a férfi, akit hetekkel a robbantás után elfogtak, és azóta is előzetes letartóztatásban van. 
Vágólapra másolva!

Gyakorlatilag moccanni sem lehetett, annyian voltak a teremben, ahová elsőként a robbantással vádolt férfit vezették be. Három őr kísérte vezetőszáron, a kezei és a lábai is össze voltak bilincsleve. Később a bíró behívta a sérülteket is. Először a két rendőr lépett be, aztán a harmadik sérült.

Mindhárman ránéztek a férfira, aztán elfordították a fejüket.

Látszólag érzelemmentes tekintettel foglalták el a helyüket a teremben.

A robbantással vádolt férfi Fotó: Polyák Attila - Origo

A rendőrférfi azt mondta, hogy aznap este az volt a feladatuk, hogy migránsellenőrzést végezzenek, és hogy növeljék az emberek biztonságérzetét.

- mondta.

Miután felrobbant a bomba, a földre esett. Teljesen összezavarodott.

- mondta. Csak akkor vette észre, hogy a társa,

eszméletlenül fekszik és vérzik,

amikor magához tért.

Megpróbált neki segíteni. Végül civil ruhás rendőrök tudtak szakszerű segítséget nyújtani a nőnek, és hívták a mentőket.

- tette hozzá.

A férfinak mindkét dobhártyája beszakadt, egy repesz fúródott a mellüregébe, ami a mai napig benne van, egy szög megsértette a vastagbelét, és a csípőlapátja is eltört.

Van maradandó halláskárosodása, de ő ma már ugyanazt a feladatkört látja el, mint a robbantás előtt.

A másik sérült rendőr, egy nő is elmondta, hogy nem látták azt a táskát, amit a férfi odarakott a járdára, mert egy hajléktalannak mindig ott vannak a homijai.

- mondta.

Neki koponyalapi törése lett, a fülében elmozdultak a hallócsontok, és eltört a lábszár- és a sarokcsontja.

Most irodai munkát végez, de hiányzik neki az előző munkaköre.

A harmadik sérült egy munkából hazafelé tartó asszony volt, aki annak köszönheti, hogy megúszta könnyű sérülésekkel, hogy pont sietett. Neki egy szög találta el a combját.

- mondta az asszony. Elmondása szerint nem látta a helyszínen a robbantással gyanúsított férfit.

P. László Gergelyt azzal vádolják, hogy 2016. szeptember 24-én, késő este a Teréz körúton egy táskát tett a járdára, majd az abban lévő szögekkel teli robbanószerkezetet felrobbantotta. A robbantásban két rendőr életveszélyesen, egy járókelő könnyebben sérült meg.

A férfit gyilkossági kísérlettel, robbanóanyaggal visszaéléssel és terrorcselekmény előkészületével vádolják.

Az első tárgyalás február 2-án volt, ahol a férfi visszavonta az eddigi vallomásait, amelyekben beismerte a robbantást.