Csak vigyorgott tárgyalásán a Teréz körúti robbantó

Teréz Körúti robbantó per
Teréz Körúti robbantó pere a Budapesti Fővárosi Törvényszéken 2018 január 31-én
Vágólapra másolva!
Vigyorogva nézte végig a róla készült fotókat és hallgatta a szöges bombától megsérült rendőrök visszaemlékezéseit a Teréz körúti robbantó. Hétfőn már másodszor állt bíróság előtt. Az apja reagált fia furcsa viselkedésére.
Vágólapra másolva!

Áldozatai vallomásaira sem reagált P. László, akit a 2016. szeptemberi robbantással vádolnak, csak mosolygott maga elé – írta ma reggel a Blikk. Viselkedése a bírónőnek is feltűnt, ezért megkérdezte, mit talál olyan mulatságosnak. Azt felelte, hogy a róla készült képek tetszenek neki annyira.

– idézte a lap V. Lászlót, az egyik megsebesített rendőrt. A férfi mindkét dobhártyája beszakadt,

egy szög a koponyájába, egy másik pedig a hasába fúródott.

A Teréz körúti robbantó pere a Budapesti Fővárosi Törvényszéken még január 31-én Fotó: Szabó Gábor - Origo

Bár a férfi újra járőrözik, rendőrnő társa a sérülései miatt csak irodai munkát végezhet. A robbantásban ugyanis olyan súlyosan sérült a koponyája, valamint az egyik lába, hogy nem járőrözhet többé. A nő a bíróságon azt mondta,

biztos benne, hogy P. László robbantotta

a szöges bombát.

– vélekedett dr. Végh József kriminálpszichológus a lapnak.

A gyanúsított apja ezzel szemben azt állítja, fia ártatlan, és csak azért viselkedik így, mert gyógyszerek hatása alatt áll.