Néhány óra alatt több mint 9 milliós nyeremény

2018.02.07. 16:53

Mindössze néhány óra alatt több mint 9 millió forintot nyert egy szerencsés játékos a vegas.hu élő rulett játékán. A 22 éves nógrádi fiatalember csupán két hónappal ezelőtt regisztrált és 40 ezer forintos befizetésből sikerült ekkorát nyernie.

A játékos egy szerencsés nyertes pörgetés után kezdett el nagy tétben, de kevés kockázatot vállalva játszani, jellemzően a fél kereket megtéve. Preferált száma vagy szériája nem volt, általában 20 ezres tétekkel pakolta meg a tabló nagy részét. Legnagyobb összesített tétje egy játékkörben 1.760.000 forint volt, legnagyobb kifizetése 2.280.000 forint. 135 pörgetéssel mindössze két és fél óra alatt 9,4 millió forintot kaszált a fiatalember, aki kifizetését még aznap este igényelte.

Forrás: vegas.hu

A VegasTV, a vegas.hu élő stúdiója, ahol hölgy presenterekkel játszhat amerikai blackjacket és rulettet. Ez utóbbin ráadásul 100 forintos téttel meg lehet nyerni a több millió forint értékű Rulett Jokert. Ennek megnyeréséhez csupán annyi teendőnk van, hogy legalább 100 Ft-tal megtegyük a VegasTV rulettjátékán az aznapi jokerszámot, és reménykednünk, hogy háromszor egymás után nyer.

Magyarország első online kaszinójában egyébként nem ritkák a milliós nyereményék. Nemrégiben egy fiatal kiskunfélegyházi játékos egyetlen nap leforgása alatt szakított közel 7 millió forintot a Super Dice nevű játékon, egy másik szerencsés pedig több mint 14 millió forintot nyert a Mega Moolah egyik jackpotját.