Gyerekei anyját szidja és fenyegeti a nőverő Juhász Péter a Facebookon

Együtt sajtótájékoztató, Juhász Péter
Vágólapra másolva!
Miután bírósági ügy van Juhász Péter ellen, aki a Bors információi szerint verte, bezárta, benyugtatózta a neki nem tetszően viselkedő volt párját, három gyereke anyját, az Együtt politikusa a Facebookon kezdett ámokfutásba.
Vágólapra másolva!

- így üzen Juhász a nőnek, akitől az első három gyereke van, tipikus, gyáva és elfojtott fenyegetés. A Facebook-posztban sajnáltatja magát a férfi, miszerint a volt párja megpróbálja elidegeníteni a gyerekektől, és a nő ügyvédei is "baráti" tanácsokat osztogatnak neki. Emlékeztetőül: a Bors cikke szerint, amikor 2016 végén karácsonyra a nő a három gyerekkel hazalátogatott, a bíróságra becsatolt iratok szerint az Együtt politikusa napokra bezárta volt élettársát annak lakásába azzal az indokkal, hogy meg kell beszélniük az életüket. Közben nyugtatókkal begyógyszerezte az asszonyt, sőt meg is verte, amikor a gyerekek anyja nem tudott/akart neki elszámolni az idejével, illetve nem volt neki hajlandó rátenni a kezét az ujjlenyomat-olvasóval működő telefonra. És ezek után nem szeretné, ha Juhásznál lennének a gyerekek. Igazán meglepő.

Juhász Péter decemberben Forrás: Csudai Sándor - Origo

Természetesen Juhász semmit nem ismer el, tagadni próbál mindent. Viszont az egyetlen védekezés, ami Juhász eszébe jutott, hogy ez egy politikai lejáratás része. A kérdés persze, hogy mennyiben lenne érdeke bárkinek egy olyan pártocskának a lejáratása, amelynek olyan messze van a parlamenti küszöb, mint Makó Jeruzsálemtől.

Ha az Együtt átlépi az egyszázalékos küszöböt, akkor valószínűleg már pezsgőt fognak bontani.

Energiát fektetni egy ilyen párt, ahogy Juhász fogalmaz, lejáratásába, egyetlen politikai oldalnak sem éri meg, nem véletlen, hogy senki nem akar szövetkezni az Együtt nevű párttal. Ezért is kifejezetten nevettető, ahogy arról beszél, hogy le akarják járatni, a hírt közlő médiumokat szidja, és pereskedéssel fenyegetőzik. Persze lehet, hogy a rutin teszi, hiszen a most kiderült dolgok alapján rutinos bíróságra járó válik belőle.

Ezt írja az ügyről Juhász

A valóság az, hogy volt élettársam a gyerekeim elhelyezésével és láthatásával kapcsolatban pert indított ellenem, próbál elidegeníteni a gyerekeimtől. Nem vagyok bántalmazó, nem igazak a lejárató cikkben felhozott állítások. Egy személyes jogvitából csinálnak most politikai célú lejáratást ellenem, és vádolnak közben hazugságokkal.

Volt élettársam ügyvédeivel való első találkozás alkalmával azt a "baráti tanácsot" kaptam tőlük, hogy jó lenne minél hamarabb megállapodnom (értsd: lemondanom a gyerekeimről, akikkel most is imádjuk egymást, rendszeresen vagyunk is együtt), mert tudják, a nyilvánosságban való ügyvitel nagyon árthat nekem. Jelezték, hogy kiszivároghatnak mindenféle információk, és még fényképük is lesz arról, amit egyébként a bírósági eljárásban mind cáfolok tanúkkal, dokumentumokkal, képfelvételekekkel.
Barátok közt úgy mondanám, megzsaroltak.

Annyira már ismersz, nem ülök fel zsarolásnak. És remélem annyira is ismersz, hogy tudod, soha nem bántalmaznék senkit. A gyermekelhelyezési ügyemet a bíróságon kell megnyernem, így az ott felhozottakkal szemben ott védekeztem eddig is, ezután is. Szeretem a gyerekeim, szerettem korábban az élettársamat is. Azonban az élettársammal való kapcsolatunk megromlása után is igényt tartok arra, hogy időt tölthessek a gyerekeimmel, hogy részt vegyek a nevelésükben. Mindent megteszek ezért, és továbbra sem engedek semmilyen zsarolásnak.