Az anyja kocsijával okozott balesetet a tizennégy éves fiú

elhagyta a helyszínt
Vágólapra másolva!
Az anyja autójával okozott balesetet, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt egy 14 éves jászárokszállási fiú, február 8-án. A rendőrséget másnap értesítették, hogy a fiú elütött egy biciklist, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
Vágólapra másolva!

A rendőrök nagy erőkkel kerseni kezdték a szürke színű Suzuki típusú autót és annak vezetőjét - olvasható a rendőrség oldalán.

A leírásnak megfelelő összes kocsit leellenőrizték a környéken, amikor is az autó sérülései és a helyszínen talált alkatrészdarabok alapján megtalálták, még a bejelentés napján.

Kiderült, hogy egy 14 éves fiú vezette az autót.

Forrás: police.hu

A fiatal kihasználta, hogy egyedül volt otthon, és elvitte egy körre anyja kocsiját.

Nem kellett sok idő hozzá, és elütötte az egyik utcában vele azonos irányban, az úttest jobb szélén haladó biciklist.

Mivel a biciklis elesett, a fiú nagyon megijedt, és segítségnyújtás nélkül elhajtott. Ellen ezért a rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást.