Gyurcsányék szerint köpönyegforgató, áruló, alkalmatlan Karácsony Gergely

2018.02.12. 14:12

Hiába állapodott meg együttműködésről az egyéni kerületekben az MSZP és Gyurcsány Ferenc pártja, a DK, az ellentétek olyan erősek, hogy nagyon nehéz lesz a közös kampány. Karácsony Gergelyről, a szocialisták lízingelt miniszterelnök-jelöltjéről pedig egyszerűen határtalan gyűlölettől és mélységes lenézéstől csöpögő cikkeket közöl folyamatosan a Gyurcsány Ferenc érdekkörébe tartozó Nyugati Fény blog. Az oldal szerint a zuglói polgármester teljesen alkalmatlan a feladatára, ráadásul bármelyik pillanatban képes elárulni a szövetségesét. (Erről egyébként az LMP mellett Gyurcsányéknak kétségtelenül van személyes tapasztalatuk.) Felidézik azt is, hogy Karácsony korábban izzó hévvel kritizálta a szocialistákat, míg most összebútorozott velük. Karácsony nemcsak az LMP-t, hanem az Együttet is elárulta, csakhogy a politikai túlélését biztosítsa - emlegeti Gyurcsány blogja.

"Ja, hogy maga bölcsészdoktor? Kérem, ne nyúljon semmihez!" - a régi vicc jut az ember eszébe, miközben nézi Karácsony Gergőt az ATV új műsorának első részében - így számolt be az MSZP miniszterelnök-jelöltjének a legfrissebb szerencsétlenkedő fellépéséről a Nyugati fény című blogoldal. A portál egyértelműen Gyurcsány Ferenc, a DK elnök érdekkörébe tartozik. 

Karácsony: Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt

De tudnak ennél még keményebben is fogalmazni. Például, amikor Karácsony múltját idézik. Karácsony Gergely abban az LMP-ben indult, ahol ordítva szidták a szocialistákat meg a rendszert, 2010 előtt. "Mert akkor ugye rettenetesen szar volt az élet a világnak ezen a táján. De semmi baj, Geri, csak az ökör következetes. Csak az a fránya internet, az nem felejt" - olvasható egy korábbi bejegyzésben. 

Karácsony Gergely eddig minden szövetségesét elárultaFotó: Adrián Zoltán - Origo

 Azt is felidézték, Karácsony Gergely pár éve a Debreceni Egyetemen tartott előadásán kijelentette:

Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt!, és aki még nemrég is szenvedélyesen érvelt amellett, miért a külön listákon lehet jobban megmutatni a pártok saját arculatát és maximalizálni a szavazatokat. "Karácsony Gergő ifjú kora ellenére sok köpönyeget megforgatott már, most a politikai túlélés reményében az általa sokáig leprázott MSZP-sek listájára kéredzkedett fel, azt ígérve: hozza a saját népszerűségét." 

Arról, hogy az MSZP a közös listát erőltető Karácsonyt választotta miniszterelnök-jelöltnek, ezt írta a Nyugati Fény: "Hahó, pár hónapja akkorát taknyoltatok ezzel a mutatvánnyal, mint az ólajtó, miért kell ugyanazt a bukott receptet erőltetni?" Ezt is írták: "Molnár Gyuláék megint tövig nyomják a gázt a zsákutcában".

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A DK-s blog szerint "Szegény Karácsony most ott ül, talpig bablevesben, szomorúan lefittyedő szemüvegszárral". Majd azt is hozzáteszik: "Azért egy kicsit sajnáljuk ezt a Gergő gyereket. A mosolygós, szemüveges, szálfatermetű, értelmiségi, nagyreményű polgármester legendája oda. Csúnyán pofára ejtette a szövetségeseit és a hátuk mögött, a négy évnyi biztos pénzért felkéredzkedett az MSZP lélegeztetőgépére".

Árulások sorozata

Mindezek a bejegyzések egyértelműen mutatják azt, hogy a Gyurcsány-párt és Karácsony között mostanra áthidalhatatlan ellentét alakult ki. Mindezen persze nem lehet csodálkozni, mert végül is teljesen érthető, hogy a DK csalódott Karácsonyban.A köpönyegforgató LMP-PM-P-MSZP-s Karácsony ugyanis Gyurcsány akoljából indult.2002 és 2008 között a Miniszterelnöki Hivatal koordinációs államtitkárságán dolgozott politikai tanácsadóként. Ezzel párhuzamosan pedig a Gyurcsány-kormány alatt az állami százmilliókból kitömött Medián kutatási igazgatója volt Karácsony. 

Karácsony legújabb árulása pedig az volt, hogy miközben az Együttel már megállapodtak arról, hogy ő lesz az Együtt-Párbeszéd szövetség közös miniszterelnök-jelöltje, azután a szocik jobb ajánlatára igent mondva faképnél hagyta a Szigetvári-Juhász csapatot. Korábban pedig az LMP-től vált el meglehetősen furcsa körülmények között. Mindkét esetben a legfőbb motiváció a politikai túlélés volt. Meglepő lenne, ha ezek után Gyurcsányék megbíznának benne.