Ketten raboltak ki egy idős férfit

Vágólapra másolva!
Már többször is kirabolt idős embereket az a két férfi, akik megtámadtak egy 87 éves férfit Kalocsán- írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Kalocsa egyik boltjában figyelték ki a lassan mozgó idős férfit, aki egy kézikocsit húzott maga után.

Az egyik rabló követte a férfit, a másik az utca elején figyelt, hogy semmi ne zavarja meg a rablást.

A 28 éves támadó hátulról megfogta az idős férfi nyakát, magához szorította, és a másik kezével belenyúlt a férfi mellényének belső zsebébe, és kivette a pénztárcáját.

Közben a férfi próbált védekezni, többször is megütötte a támadót és segítségért is kiáltott.

A rabló kivett 200 ezer forintot a tárcából, majd elmenekült- írja a Blikk.

Miután a rendőrök elfogták a rablókat kiderült, hogy külön- külön már többször is loptak idősebbektől. Egyikük egy kalocsai családi házba tört be, de onnan csak egy pár száz forint értékű krémet lopott el. A fiatalabb társa egy 82 éves asszonyhoz tört be, a konyhaszekrényből kivett 8 ezer forintot. Az asszony viszont észrevette, és ki akarta zavarni a házból. A betörő még lelopta az asszony nyakából az arany nyakláncot, mielőtt elmenekült volna.