Bordélyházat lepleztek le Nógrád megyében

2018.02.14. 10:55

Bordélyházat működtettek egy Nógrád megyei faluban; a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség kitartottság és prostitúció elősegítése miatt emelt vádat egy férfi és egy nő ellen – közölte Bóna Gyula, a megyei főügyész szerdán az MTI-vel.

Bóna Gyula elmondta: az elsőrendű vádlott, egy 38 éves férfi 2017 áprilisában három nővel állapodott meg a prostitúcióról, amelyet interneten hirdettek.

A nők keresetük felét átadták a férfinak, aki ezért cserébe "védelmet" biztosított nekik,

és többször is megjelent a bordélyházban. A férfi így a prostituáltakkal tartatta ki magát.

Az ingatlan a három nő egyike, a 48 éves másodrendű vádlotté, ahol társai a lakás egyik szobáját használták felváltva, ő pedig a saját helyiségét ugyanilyen célra.

A főügyész hozzátette: a férfi ellen kitartottság bűntette, míg a másodrendű vádlott ellen prostitúció elősegítése miatt emelt vádat az ügyészség.