Karácsony Gergely a legdrágább parkolási rendszert üzemelteti

Interjú Karácsony Gergely Karácsony Gergely Szilveszter Polgármester Zugló Zuglói polgármester egyetemi oktató országgyűlési képviselő politikus politológus
Vágólapra másolva!
A magát szociálisan nagyon érzékenynek tartó Karácsony Gergelynek sikerült elérnie, hogy fővárosi szinten a legdrágább parkolási rendszert üzemelteti a zuglói önkormányzat - írta a Figyelő. Időközben sokan elégedetlenek az MSZP-ben amiatt, hogy a hétvégi kongresszus a Párbeszéd társelnökét, Karácsony Gergelyt szavazta meg listavezetőnek, több körzetben is feszültség van a jelöltek miatt. Nemcsak a párton belül, hanem a párton kívülről is támadják Karácsonyt. Az LMP blogoldala szerint nem érdekli a zuglói polgármestert a miniszterelnök-jelöltség, és már a 2019-es önkormányzati választásra készül. Gyurcsányék szerint Karácsony egy áruló, és minden hitelét elvesztette. Ha nem lenne ilyen közel az április, akkor szinte biztos, hogy a súlyos korrupciós botrányba keveredett Botka László sorsára jutna Zugló első embere. 
Vágólapra másolva!

Zuglóban még 2013-ban fogalmazódott meg, hogy vezessék be a kerület egyes részein a fizetős parkolást, mivel sokan P+R parkolóként használták a kerületet. 2014 őszén azonban a Fidesz veszített a kerületben, így pedig a fizetős parkolás bevezetése a Karácsony Gergely vezette testületre maradt. Az ügyet Tóth Csaba zuglói MSZP-s országgyűlési képviselő vette a kezébe - írta a Figyelő.

Törvénytelenül indult

A lap összeállításából kiderül, hogy 2015 őszén Hajdu Flórián szocialista alpolgármester előterjesztésében a parkolási helyzet rendezéseként

első lépcsőben kétszáz parkolóóra megvásárlására tett javaslatot az önkormányzat 1,365 milliárd forint értékben.

A közbeszerzést meghívásos, gyorsított eljárásban akarták megvalósítani. Az ellenzéki Fidesz a kezdetektől vitatta a pályázati feltételeket, mivel azt túlárazottnak tartották.

Mivel 2016 elején Sápi Attila MSZP-s képviselő eltűnt, így megszűnt a baloldali többség. Karácsony Gergely ebben a helyzetben rákényszerült arra, hogy visszavonja a botrányos tendert. A Közbeszerzési Döntőbizottság pedig még 2016 márciusában megállapította, hogy

a kiírás törvénytelen volt, és pénzbírsággal sújtotta az önkormányzatot.

Hajdu Flóriánnak ez sem szegte kedvét, és 2016 júliusában egy új tenderrel állt elő, de már csak 738 millió forintos parkolóóra-beszerzésre tett ajánlatot.

Karácsony Gergely fővárosi szinten a legdrágább parkolási rendszert üzemelteti Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Havi 80 millióba kerül ez a zuglóiaknak

De vajon mi okozhatta, hogy pár hónap alatt hatszázmillió forinttal csökkent a parkolóórák ára? A politikai patthelyzetben a Fidesz és a kisebb pártok rá tudták kényszeríteni a baloldalt arra, hogy a piaci viszonyoknak megfelelő tendert bonyolítsanak le. A tendereztetés során is történt pár furcsaság. Ezek közül kiemelkedett, hogy a parkolóóra-beszerzést megnyerő cég ajánlatánál létezett olcsóbb, amelyet azonban a baloldali többségű értékelő bizottság kizárt az eljárásból. Karácsony a testületi szavazáson tartózkodott, mosta kezeit, mintha nem is a kerület vezetője lenne.

A parkolási anomáliáknak ezzel nem volt vége, mivel a baloldali kötődéseiről ismert C-Ware Kft. nyerte meg a parkolóórák működtetését. Parkolóhelyenként 87 630 forintért vállalta az üzemeltetést a cég, ami havonta körülbelül 18 millió forintos terhet jelent a kerületnek. Az I. kerületben ezt a szolgáltatást havonta egymillió forintért végzi ugyanez a cég. Mire végül eljutottak a szerződéskötésig a felek, addigra kiderült, hogy

a teljes parkolási rendszer havi üzemeltetése 80 millió forintba kerül a zuglói lakosoknak.

Ezzel pedig a magát szociálisan nagyon érzékenynek tartó Karácsonynak sikerült elérnie, hogy fővárosi szinten a legdrágább parkolási rendszert üzemelteti, ami ráadásul veszteséges is.

Egyre nagyobb a káosz

Karácsony színrelépése óta egyre nagyobb a káosz az MSZP-ben, valamint a szocialisták és a többi baloldali szervezet között. Mindennek a legújabb megnyilvánulása volt, hogy vezércikkben rontott neki Karácsony Gergelynek az LMP pártújságja. A Reflektor Blog szerint a zuglói városvezetőt valójában nem érdekli a miniszterelnök-jelöltség, tudja hogy

tökéletesen esélytelen, fejben már a 2019-es főpolgármester-jelöltségről álmodozik.

A szokatlanul erős támadást nem árt komolyan vennie Karácsonynak, hiszen az üzenet gyakorlatilag az LMP pártközpontjából érkezett.

A baloldali pártok sem kérnek az általuk árulónak tartott Karácsonyból Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Az elmúlt napokban más pártoktól is megfogalmaztak komoly kritikát személye ellen, jól láthatóan fogy a levegő körülötte. Ha több idő lenne a választásokig, a szocialisták legújabb "reménysége" is könnyen úgy járhatna, mint a napokban súlyos korrupciós botrányba keveredett, de Karácsonnyal ellentétben sokak által valódi politikusnak tartott Botka László.

Gyurcsányék szerint alkalmatlan

Korábban megírtuk, hogy a szocialisták lízingelt miniszterelnök-jelöltjéről határtalan gyűlölettől és
mélységes lenézéstől csöpögő cikkeket közöl folyamatosan a Gyurcsány Ferenc érdekkörébe tartozó Nyugati Fény blog. Az oldal szerint a zuglói polgármester teljesen alkalmatlan a feladatára, ráadásul bármelyik pillanatban képes elárulni a szövetségesét. "Ja, hogy maga bölcsészdoktor? Kérem, ne nyúljon semmihez!" - a régi vicc jut az ember eszébe, miközben nézi Karácsony Gergőt az ATV új műsorának első részében - így számolt be az MSZP miniszterelnök-jelöltjének legfrissebb szerencsétlenkedő fellépéséről a Nyugati fény című blogoldal.

Ennél is keményebben fogalmaztak, amikor azt írták, hogy „Karácsony Gergely abban az LMP-ben indult, ahol ordítva szidták a szocialistákat meg a rendszert 2010 előtt. Mert akkor ugye rettenetesen szar volt az élet a világnak ezen a táján.

De semmi baj, Geri, csak az ökör következetes. Csak az a fránya internet, az nem felejt."

Felemlegették Karácsony méltán nagy ismeretségre szert tevő gondolatait, amikor azt mondta, hogy „jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt!"

Gőgös Zoltán is nekiment a saját miniszterelnök-jelöltjének Fotó: Szabó Gábor - Origo

Gőgös is nekiment Karácsonynak

Nemcsak a riválisoktól, hanem a legváratlanabb helyről is érkezett cinikus megjegyzés Karácsonynak: a szocialista párt vezetőitől. Ahogy arról beszámoltunk, a Civishír megkérdezte Gőgös Zoltánt, miért nem sikerült saját miniszterelnök-jelöltet találni, az MSZP második embere meghökkentően lekicsinylően beszélt Karácsonyról.

Gőgös kipróbált és ravasz politikus, úgy alázta meg Karácsonyt, hogy esélye sincs érdemben tiltakozni.

Egyetlen mondatban hasonlította Karácsonyt egy kommunista tanácselnökhöz és egy falusi kanászhoz. "Mikor meghalt a falunkban a tanácselnök, apám jött, nagy baj van. Szegény Lajos, oda van, most mi lesz? Nagyapám a levest kanalazva csak annyit mondott: kanászt nehezebben találunk" - mondta Gőgös.

Karácsonnyal megrogyott a szocialista párt

Az egykor erős társadalmi beágyazottsággal bíró posztkommunista párt megroggyant, Karácsony Gergely semmit nem hozott a konyhára. Jelenleg az MSZP a parlamenten kívüli lét felé száguld legújabb reménységével.

Az utóbbi hetekben a pártot sorozatban hagyták el a szavazói és a politikusai is.

Tavaly az országgyűlési képviselők közül Demeter Márta és Horváth Imre csapta be maga mögött az ajtót. Idén eddig Bárándy Gergely és Hiesz György gyöngyösi polgármester hagyta ott a pártot. Majd Hódmezővásárhelyen is robbant a bomba azzal, hogy Hernádi Gyula nem volt hajlandó beállni a hazudozó Márki-Zay Péter mögé, és önállóan indult a választáson. Úgy tudjuk, hogy a harmadik kerületi szocialisták köréből érkezhetnek az újabb kilépők.

Egyre nagyobb a káosz a szocialistáknál Karácsony érkezése miatt Forrás: MTI/Soós Lajos

Tovább rontja a helyzetet, hogy a legújabb felmérések szerint már a bejutáshoz szükséges tíz százalékot sem éri el a választási szövetség (mivel az MSZP és a Párbeszéd közös listán indul). Érzik ezt a párt mezei képviselői is, az MSZP-kongresszuson a küldöttek közel egyharmada mondott nemet Karácsonyra. Mindez világosan megmutatja azt az óriási elégedetlenséget, ami a párttagok körében van a Gyurcsányék által köpönyegforgatónak nevezett politikussal szemben.

Karácsony csekély pártbeli támogatottságából arra lehet következtetni, hogyha elegendő idő lenne a választásokig, akkor Botka László után ismét vezércserét hajtanának végre az MSZP vezetői.

Mivel a szocialisták számára vészesen közeleg az április, feltehetően nem mernek belenyúlni a múlt heti pártdöntésbe,

ahol Karácsonyt rakták az MSZP-P közös listájának elejére. Ismert, mielőtt megbukott volna, Botkának 96 százalékos támogatottsága volt a párton belül – mégis leszedték.