Nem egyedül halt meg a gyereke, hanem a karjaim között

papp inez
papp inez
Vágólapra másolva!
"Tartottam a fejét és beszéltem hozzá, míg nem vett egy utolsó levegőt, és nem vett többet" - így írja le megrázó bejegyzésében Papp Inez, hogyan halt meg kezei között az a Nagytétényi útnál balesetet szenvedett fiú, akiről kedden az origo.hu is beszámolt. A történet a Pesten Hallottam Facebook-csoportban olvasható.
Vágólapra másolva!

- írja Papp Inez, magyar YouTube-videós.

Szerdán este 17 óra 26 perckor tette közzé szívfacsaró történetét Papp Inez, a fiatalok között YouTube-videói miatt ismert lány. Videóiban sminkkel, csomagok kibontásával, úgynevezett kihívás videókkal és saját készítésű dolgok bemutatásával foglalkozik. Ez alkalomban azonban egy megrázó történetet osztott meg:

- kezdi történetét a mély emberségről tanúbizonyságot tett, bátor lány.

Papp Inez megható történetet osztott meg. Forrás: Origo

Elsők között szálltunk ki, és míg a férfiak próbálták biztosítani a terepet, elővették a poroltókat, próbálták szétszedni a roncsot, hogy kiszedjék belőle a fiút, az én feladatom az volt, hogy tartsam a fejét, és fix pozícióban tartsam a testét ami az autó állása miatt jobbra dőlt. Hamar láthatóvá vált, hogy a fiút nem szabad megmozdítani, így az ezt követő 8 percben, míg a mentősök és tűzoltók megérkeztek is

tartottam a fejét és beszéltem hozzá, míg nem vett egy utolsó levegőt, és nem vett többet.

Nem ismertem a fiút, de szeretném, ha a családja tudná, hogy nem volt egyedül, én voltam ott vele személyesen, simogattam, beszéltem hozzá, és nem gondolnám, hogy szenvedett, mert ájult állapotban volt az első perctől, hogy mi odaértünk, ami a baleset után szinte azonnal volt. Szeretném, hogy hogyha valaki aki ismeri a fiú családját és barátait, megüzenné ezt kifejezetten a szüleinek, ha úgy érzi hogy tudni szeretnék. Én személyesen félek felkeresni őket, tekintettel, hogy ennyire friss az eset.

Anyukám tanácsára írom ezt a posztot most, ő kérte tőlem, hogy üzenjek, mert ilyen helyzetben ő tudni szeretné, hogy az ő gyereke nem egyedül a hóviharban halt meg, hanem egy másik ember megnyugtató karjai közt.

Hatalmas volt az összefogás a fiúért, többen is megálltunk, és mindent megpróbáltunk. Nyugodjon Békében és Őszinte Részvétem a Családnak.

Az eredeti bejegyzés a Pesten Hallottam Facebook-csoportban olvasható.