Orbán Viktor huszadszor értékeli az évet

2018.02.18. 12:56

Ma tartja szokásos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban. Az eseményt 1999 óta tartják meg minden évben, azaz jubileumi, 20. alkalommal kerül sor az évértékelőre. A rendezvényt idén is Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezi. Az Origo az elmúlt két évtized évértékelőin elhangzott legfontosabb mondatokból válogatott.

 

1999 – Az első országértékelő

Orbán Viktor 1999-ben még első kormányzása idején vezette be az országértékelő műfajt. Az itthon addig ismeretlen rendezvényt azóta minden év elején tartja meg, ahol Orbán Viktor összegzi az elmúlt év legfontosabb közéleti tanulságait, illetve az ország előtt álló feladatokat.

Az első évértékelő a VigadóbanForrás: MTI

1999-ben az ország helyzetéről szóló év eleji beszámolót ahhoz a szokáshoz hasonlította, amikor a szülők az ajtófélfára húzott vonásokkal mérik gyerekük növekedését.

A miniszterelnök a Vigadóban akkor arról beszélt, hogy az ember nem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem azért, mert az övé"Részletesen beszélt a kabinet terveiről és intézkedéseiről - 37 pontban foglalta össze a kormányzati teendőket.

2000 – „Három szoba, három gyerek, négy kerék”

Az ezredfordulón mondta el Orbán Viktor az azóta is sokszor idézett "három szoba, három gyerek, négy kerék" szlogent. A millennium évében mondott értékelőben a rendszerváltás utolsó évének nevezte 1999-et, emellett az ország polgárainak sikereiről beszélt, név szerint említve olyan embereket, akik szakmájukban eredményesek voltak.

Orbán Viktor 2000-benForrás: MTI

2007 – „Egy az ország, egy a zászló”

Az évértékelő alapvetően a 2006 őszén nyilvánosságra került őszödi beszéd és a hazugság témája köré épült, akkor hirdette meg Orbán Viktor az
Egy az ország, egy a zászló" jelszót,
és használta először az "új többség" kifejezést, amely létrejött a Gyurcsány-kormánnyal szemben.

2007- Az új többségForrás: MTI

A Millenárison azt hangoztatta, hogy "három dúsgazdag milliárdos vitte csődbe" az országot, de elárulta, mikorra állítható újra növekedési pályára. "Hogy visszajuthassunk oda, ahol 2002-ben voltunk, átlagosan jó kormányzás mellett 16 év szükséges. Kiemelkedően sikeres kormányzás esetén pedig 12 év kell."

2008 – „A jövő igennel kezdődik”

Az évértékelőt a márciusra kiírt, a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséről szóló népszavazás uralta. A jövő igennel kezdődik" szlogennel.

2008- A Jövő Igennel kezdődikForrás: MTi

2010 – Egymillió új munkahely

A 2010-es beszéd már a kormányzásról szólt, mivel ekkor már a Fidesz győzelme nem volt kérdéses. Orbán Viktor az ország gazdaságának talpra állítását, 10 év alatt egymillió új munkahelyet és erős közbiztonságot ígért.(Hét év után 750 ezer új munkahelynél járunk, tehát a kormány ebben is sikeres.)

2013 – „Világnemzetet építünk”

Orbán Viktor - 2013Forrás: MTI

A miniszterelnök jó hírrel szolgált a sikerek és a népesedés kapcsolatát illetően: "A kisbabáknak kedvük támadt megszületni." Elárulta azt a tervét is, hogy „A magyarok integrációjával világnemzetet építünk, az életszínvonal meghaladja majd az európai átlagot".

 

2016 – Harc az illegális bevándorlással szemben

2016-ban már az Európát felrobbantó migrációs válság köré rendeződött a miniszterelnök beszéde, Orbán Viktor ennek kapcsán kifejtette:
"Mi nem fogunk bűnözést, antiszemitizmust és homofóbiát importálni, itt nem lesznek törvényen kívüli bevándorlónegyedek, nem fognak bandák vadászni a feleségeinkre és lányainkra, még a kísérleteket is megakadályozzuk és megtoroljuk"– mondta Orbán Viktor 2016-os évértékelő beszédében.

Forrás: MTI

A magyar kormánynak ezért a különvéleményéért cenzúrával, zsarolással és fenyegetéssel kell szembenéznie - mondta.

2017 – A fellázadt világ

Tavalyi évértékelő beszédében a miniszterelnök a liberális-globalista világrend megroppanásáról beszélt, különösen az amerikai elnökválasztás és a brexit kapcsán.

A migrációs válságra rátérve Orbán Viktor azt mondta: Ez nem játék, és nem babra megy, a legsúlyosabb tétek forognak ott kockán. A nyugati emberek úgy érzik, nemzedékekre eldőlhet a sorsuk. S ebben nincs semmi patetikus túlzás. Folytathatják-e a szüleiktől örökölt életmódot, vagy valami visszacsinálhatatlanul megváltozik az ő beleegyezésük nélkül, sőt akaratuk ellenére"

Orbán Viktor 2017 - "Semmi nem olyan sikeres, mint a siker."Fotó: Mudra László - Origo

Magyarország helyzetéről beszélve a miniszterelnök a gazdasági növekedés és a megteremtett 700 ezer új munkahely, valamint a rezsicsökkentés kapcsán kimondta, hogy

Fekete bárányok voltunk, mára sikertörténet lettünk. S ezt, ha vonakodva is, de azok is elismerik, akiknek nem tetszik, amit és ahogyan elértünk. Hiába, semmi nem olyan sikeres, mint a siker."

A miniszterelnök tavalyi évértékelőjében az ország előtt álló feladatokat, illetve az ellene irányuló támadási lehetőségeket öt pontba szedte:

Kiemelte azt, hogy a nemzetközi szervezetek megpróbálják befolyásolni a belpolitikai helyzetet, ennek kapcsán beszélt Soros György országhatárokon átnyúló hálózatáról, valamint az álcivilek migrációt támogató tevékenységéről. Összegzésként a miniszterelnök elmondta: Valójában mind az öt kérdés mögött a nemzeti önrendelkezés joga húzódik meg."

Visszatértünk tehát a kiindulóponthoz; Nemzetek szemben a globalistákkal, szuverenisták szemben az unionistákkal."