A hatmilliárdos csalással gyanúsított Czeglédy jelölt lett

2018.02.23. 12:32

Sikerült összegyűjtenie és indulhat az országgyűlési választáson az előzetesben ülő Czeglédy Csaba – olvasható a szombathely.hu oldalán, azonban a döntés csak három nap múlva emelkedik jogerőre. Így a döntés ellen bárki fellebbezhet, tehát nem engedik szabadon a több mint hatmilliárd forintos adócsalással gyanúsított politikust. Halász János, a Fidesz frakció szóvivője korábban azt mondta, Czeglédy Csaba visszaél a joggal és szökni akar, ez pedig felháborító.

Az előzetesben ülő Czeglédy Csaba nevében szerdán leadták a helyi választási irodánál az összegyűjtött ajánlóíveket, és nyilvántartásba is vették  - olvasható a valasztas.hu oldalán. A döntés azonban még nem jogerős, mivel három napig bárki fellebbezhet ellene, tehát nem engedik ki az előzetesből Czeglédyt. A politikus ismerősei az aláírásgyűjtést február 19-én kezdték meg, és állítólag nem volt nehéz dolguk, több szombathelyi választó maga jelentkezett Czeglédy családjánál, hogy aláírásukkal támogatnák a csalással meggyanúsított politikust. 

Czeglédy Csaba jelölt lehet Szombathelyen, így szabadulhatForrás: Szegedma.hu

A PestiSrácok.hu számolt be, hogy Czeglédy Csaba függetlenként elindul az országgyűlési választásokon.

Amíg a Kúria nem hoz jogerős döntést, addig a több mint hatmilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba rács mögött marad, hiába gyűjtötték össze a független jelölt bizalmasai az április 8-i országgyűlési választáson való induláshoz szükséges ajánlásokat. Bár a törvény szerint a szombathelyi baloldali politikust a területileg illetékes választási bizottság nyilvántartásba vette, ám ez a döntés nem jogerős. Ennek oka, hogy három napon belül bármely magyar állampolgár panasszal élhet a testület határozata ellen.

Ha ez megtörténik, akkor Gyurcsány Ferenc és az MSZP ügyvédjének nyilvántartásba vétele kapcsán a Kúria mint legfelsőbb bírói fórum mondja ki a végső szót. Amennyiben a választási bizottság mégis jogerősen nyilvántartásba veszi Czeglédy Csabát, akkor az országgyűlési képviselőjelölteket megillető mentelmi joga keletkezik, és ki kell engedni az előzetes letartóztatásból - ezt már ifjabb Lomnici Zoltán mondta az Origónak . A képviselőjelöltet – akit öttől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegető bűncselekménnyel gyanúsítanak – ilyenkor nyomkövetővel sem láthatja el a hatóság, így mozgását semmi sem korlátozza, szabadon utazhat is bárhová.

Halász: Menekülni akar Czeglédy

"Így működik a maffiabaloldal: lopnak, csalnak, és azután még a törvényeket kijátszva le is akarnak lépni" - fogalmazott két napja Halász János, a Fidesz frakció szóvivője, aki szerint Czeglédy Csaba - költségvetési csalással gyanúsított szombathelyi önkormányzati képviselő - a jelöltség mögé bújva akar kiszabadulni az előzetesből, így akarja megúszni a börtönt, sőt valószínűleg el akar szökni. A frakciószóvivő ezt felháborítónak nevezte.

Emlékeztetett: a "Czeglédy-bűnszervezet" ellen már 6 milliárd forintos áfacsalás és több száz diák megkárosítása miatt nyomoznak. "Az egymással veszekedő Gyurcsány és az MSZP mégis összezár mögötte, és most úgy akarják megmenteni Czeglédyt és a saját bőrüket, hogy a jelöltséggel védelmet adnának neki" - mondta Halász János, hozzátéve: azon sem csodálkoznának, ha kiderülne, hogy az MSZP és a DK "fű alatt" segített Czeglédynek az aláírásgyűjtésben.

Hatmilliárdos csalás

Ismert, Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt folyik eljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet céghálózata 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítéssel foglalkozott, a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek – a közvetítő cégek és a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével – el akarták kerülni a munkaközvetítés után járó közterhek megfizetését. A gyanú szerint így több mint hatmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK