Félmilliárdos támogatás vadászati fejlesztésekre

Vágólapra másolva!
Több mint ezer pályázatot nyújtottak be az Országos Vadgazdálkodási Alap 2017. évi felhívására, amiből 645-öt fogadott el az Országos Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság több mint ötszáznyolcvanmillió forint értékben, döntésüket egyhangúlag jóváhagyta legutóbbi ülésén az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) elnöksége - írja a szerdai Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Egyúttal határoztak arról is, hogy a rendelkezésre álló forrást elsősorban a vadásztársaságok által benyújtott pályázatok finanszírozására fordítják, fejlesztésekre. Az Országos Vadgazdálkodási Alap 2018-ban ötszázmillió forint erejéig támogatja a vadászatra jogosultak fejlesztéseit.

Tartaléklistára helyezik a bizottság által befogadott, az állami erdőgazdaságok, a nemzeti parkok és az egyéb gazdasági társaságok által benyújtott pályázatokat. Ez utóbbiak alól kivételt képeznek azok a konzorciumok, amelyekben vadásztársaságok is részt vesznek. A nyertes pályázókkal a szerződéskötés folyamatban van, a kifizetések a szabályzatnak megfelelően 2018. március 31-éig történnek meg.

A Magyar Hírlap kérdésére Bajdik Péter, az OMVK főtitkára elmondta, hogy a beérkezett pályázatokat szakmai és pénzügyi megvalósíthatósági szempontokat vizsgálva bírálták el. A pályázati anyagok alapvetően a vadélőhelyek fejlesztését szolgálják, ezek lehetnek vadföldek, csenderesek és egyéb élőhelyfejlesztési beruházások, amelyek mind az apróvad-, mind a nagyvadállomány szempontjából fontos intézkedések.