Vágólapra másolva!
Márki-Zay Péter aktivistáiként valójában Gulyás Márton brigádja, épületrongálók, anarchisták és agitátorok fognak beülni a szavazóbizottságokba Hódmezővásárhelyen – írja a Vásárhely24.hu. Mint hozzáteszik, a helyi bizottsági tagokon kívül majdnem harminc Budapestről importált agitátorral erősíti kampányát a polgármesterjelölt.
Vágólapra másolva!

A portál felidézi, szerdán került sor a szavazószámláló bizottsági tagok „utolsó csoportjának" eskütételére és oktatására. Bár Márki-Zay Péter polgármesterjelölt határozottan cáfolta, hogy hívására Gulyás Márton Vásárhelyre jönne vasárnap, a Mérce megírta,

Márki-Zay Péter hetven helyi delegáltján kívül Budapestről, a Közös Ország Mozgalom aktivistái közül érkeznek majd harmincan Vásárhelyre.

Időközben kiderült, a polgármesterjelölt már egy hónapja lepaktált Gulyás Mártonékkal.

Gulyás Márton anarchistáival erősít Márki-Zay Péter Fotó: Mudra László - Origo

A portál arról is ír, olvasóik több hírhedt figurát is felismertek a Budapestről leküldött brigád tagjai között. Így például Kiszely Tibort, aki

Gulyás Mártonnal festegette össze nemrégiben a Számvevőszék épületét,

vagy a Közös Ország Mozgalom budapesti koordinátorát, Facebook-oldaluk kezelőjét, Tartó Leventét. Márki-Zay importált agitátorai között van Igaz Katalin is, aki korábban még az LMP III. kerületi önkormányzati képviselőjelöltje volt.