Simicskáék által terjesztett álhírre figyelmeztet az Emmi

simicska lajos
Vágólapra másolva!
A Simicska Tv hazugságára figyelmezteti a közvéleményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma Facebook-oldalán. Az utóbbi időben a Jobbik szekerét toló oligarcha, úgy tűnik, a választások közeledtével televízióján keresztül teljesen átlépte a valóság szabta gátakat és belefogott a szenzációhajhász álhírgyártásba. A Hír TV ugyanis azt a nyilvánvaló hazugságot próbálta elhinteni, hogy az egészségügyi szakdolgozók előrehozott 8 százalékos béremelése következtében egy természetesen meg nem nevezett „olvasójuk” csak 2 forint többletjövedelmre tett szert. De hát nem lepődünk meg zavarodottságukon, hiszen korábban is produkáltak már furcsa dolgokat, csak nézettséget nem sikerül.
Vágólapra másolva!

A Simicska-féle Hír TV arról a „lázálmáról” számolt be, hogy egy egészségügyi szakdolgozó a 8 százalékos béremelés ellenére csak nettó 2 forint pluszjövedelemre tett szert idén februárban, ami nyilvánvalóan álhír.

Az Emmi Facebook-oldalán közzétett közleményben beszámol róla, hogy

Simicska Lajos Forrás: EchoTV


Az Origo is írt arról, hogy az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előre hozták január 1-re.


2016 szeptemberében az orvosoknak bruttó 107 ezer forinttal, míg tavaly novemberben további bruttó 100 ezer forinttal emelkedett az alapbére, a rezidensek bére tavaly novemberben 50 ezer forinttal nőtt.
A szakdolgozók alapbére 2016 őszétől átlagosan 26,5 százalékkal lett több, tavaly novemberben 12 százalékkal.

A következő lépcső idén novembertől lett volna esedékes egy 8 százalékos emeléssel, ezt hozta most előre a kormány és jövő év novemberében további 8 százalékos béremelésre számíthatnak a szakdolgozók.

Az előre hozott béremeléssel így 2016 szeptembere és 2018 januárja közötti időszakban a szakdolgozói átlagbérek 53 százalékkal emelkedtek.

Erről ennyit. Talán ha a valóság közlésével is megpróbálkozna a Hír TV, javítani tudna Kálmán Olga és a jobbikos politikusok miatt siralmassá váló nézettségükön.