Kamerákat szerelnek a Combino villamosokra

sín, 4-6-os villamos vonala, pályafelújítás
4-6-os villamos vonala
Vágólapra másolva!
Május elejétől kiterjesztik a FUTÁR-rendszert és kamerákat is telepítenek a budapesti 4-es és 6-os villamosokra - írta közleményében a BKK. Ez azt jelenti, hogy megállókban ezentúl a villamosok valós indulási idejét láthatják majd az utasok.
Vágólapra másolva!

A közlekedési társaság közleményében az áll, a valós idejű menetrend a BKK FUTÁR alkalmazásban, valamint a webes utazástervezőben is elérhető lesz.

A Combinókra kamerákat is telepítenek, amelyekkel az

utasteret, illetve a villamosok előtti és mögötti területet figyelik majd.

Bűncselekmény vagy baleset esetén a rögzített kameraképek visszanézhetők.

Mint írták, a mostani fejlesztésnek és a közelmúltban zajlott autóbusz-beszerzéseknek köszönhetően immár a budapesti járműállomány több mint 50%-ában működik kamerarendszer.