Megszűnik a krónikus májbetegek várólistája, mindenkinek biztosítják a gyógyszert

kórházi várólista, illusztráció, kórházi váróterem
Vágólapra másolva!
Áprilisra eltűnhet a hepatitis C-vírussal fertőzött krónikus májbetegek várólistája - írja a Világgazdaság hétfői számában. Magyarországon több mint 70 ezer ember lehet krónikus beteg.
Vágólapra másolva!

Tavaly év végén még több mint ezer beteg várt gyógyszeres kezelésre, most pedig 363 beteg van várólistán - mondta a lapnak Makara Mihály hepatológus.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő több közbeszerzési eljárásban ötezer beteg kezeléséhez szükséges gyógyszerre írt ki pályázatot. Mivel az érintett gyógyszerek fogyóban voltak, ezért több tender esetében gyorsított volt az eljárás.

Illusztráció Forrás: AFP/Patricia De Melo Moreira

A krónikus májgyulladásban szenvedő betegek gyógyszereinek közbeszerzésén a nyertes ajánlattevő jócskán a tenderben kiírt - legfeljebb 3 millió forintos - összeg alá ígért, és

1,2 millió forintból vállalta egy hepatitis C-s beteg gyógyítását.

A tenderben szereplő készítményekkel a hepatitis C-vírussal fertőzött betegek 97 százalékban vírusmentessé válnak,

meggyógyulnak, ráadásul mellékhatásaik sincsenek a gyógyszereknek

. A teljes gyógyulás három hónapos kúra alatt érhető el - mondta a főorvos.

Magyarországon a lakosság 0,7 százaléka, több mint 70 ezer ember lehet hepatitis C-vírussal fertőzött, többségük nem is tud a betegségéről. A NEAK a betegek kezelését 100 százalékban támogatja, még dobozdíjat sem számol fel - mutatott rá Makara Mihály.