Juhász és Fekete-Győr viccpártja már a rajton elbukott

Fekete-Győr András, Soproni Tamás
Soproni Tamás és Fekete-Győr András éppen azt bizonyítják, hogy országos cimborák
Vágólapra másolva!
Teljes kudarcot hozott a jelöltállítási időszak az élettársával egy órát dulakodó Juhász Péternek, valamint a Momentum Mozgalomnak nevezett viccpártnak. Míg az Együtt a választókerületek több mint felében, addig a Fekete-Győr vezette alakulat egytizedében nem volt képes 500 ember ajánlását összegyűjteni. Örök tapasztalat: akinek a jelöltállítási időszakban nem megy, az később sem tud sok szavazatot szerezni. 
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és azt állapítja meg, hogy az alperes megsértette a felperes, Juhász Péter, jóhírnévhez és magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő személyiségi jogát azzal, hogy 2018. március 6. napján a www.origo.hu oldalon „Juhász és Fekete-Győr viccpártja már a rajton elbukott" címmel közzétett írásában valótlanul állította, hogy a felperes nőt ver.

Teljes kudarcot hozott a jelöltállítási időszak az élettársával egy órát dulakodó Juhász Péternek, valamint a Momentum Mozgalomnak nevezett viccpártnak. Míg az Együtt a választókerületek több mint felében, addig a Fekete-Győr vezette alakulat egytizedében nem volt képes 500 ember ajánlását összegyűjteni. Örök tapasztalat: akinek a jelöltállítási időszakban nem megy, az később sem tud sok szavazatot szerezni.

Hiába a busásan megfizetett választási ajánlásgyűjtők, a Momentum nem tudott mind a 106 egyéni körzetben egyéni képviselőjelöltet állítani.

Kilenc helyen még a minimális 500 ajánlást sem sikerült összegyűjtenie a viccpártnak.

Gyöngyösön, Mezőkövesden, Tiszaújvárosban, Balassagyarmaton, Sárbogárdon, Esztergomban, Mohácson és Barcson, valamint Mosonmagyaróváron biztosan nem lehet majd momentumos egyéni jelöltre szavazni.

Soproni Tamás és Fekete-Győr András viccpártja már a rajton csúnyán felsült Forrás: Facebook

A belpesti elit gazdag gyerekeiből összeállt politikus csipet-csapat, a Momentum biztosra akart menni, így szerződést kötött a Biztospont Diákszövetkezettel az egyéni körzetekben történő aláírásgyűjtésre. Információink szerint a diákszövetkezet által biztosított diákok és nyugdíjasok február 19-étől március 4-éig 1500 forintos órabérért gyűjtötték az aláírásokat a momentumos aktivisták helyett.

Juhászék csúnyán lebőgtek

Még a Momemtumnál is nagyobbat bukott a nőverő Juhász Péter vezette párt, mivel a 106 egyéni körzetből 56-ban nem sikerült összeszedni a megfelelő mennyiségű ajánlást. Az Együtt bejelentette, hogy 15 megyében közel ötven egyéni jelöltet állítanak majd. Vagyis a választókerületek több mint a felében és négy megyében nem lesz jelöltjük. Azt, hogy mekkora pácban van az egyszázalékos mikropárt, jól mutatja Szigetvári Viktor azon mondata, hogy jelenleg nem tárgyalnak senkivel az egyéni választókerületekről, de ez nem rajtuk múlik, ők készek a megegyezésre.

Juhász Péter alakulata még a Momentumnál is nagyobbat bukott Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az 1990-es választás óta általános tapasztalat, hogy

azoknak a pártoknak, amelyek az ajánlási szakaszban nem teljesítenek jól, nem sok esélyük van a parlamentbe kerülésre.

A korábbi országgyűlési választásokon csak 1990-ben volt példa arra, hogy az a párt, akinek nincs az összes körzetben jelöltje, az be is jusson a törvényhozásba. Mindennek alapján nem sok jóra számíthatnak a most elbukott viccpártok.