Felszólították Juhász Pétert, hogy távozzon a közéletből

Együtt sajtótájékoztató, Juhász Péter
Vágólapra másolva!
A Fidelitas felszólította Juhász Pétert, az Együtt elnökét, hogy ne induljon a választáson, hanem távozzon a közéletből, mivel magánéletével méltatlanná vált arra, hogy az Országgyűlés tagja legyen.
Vágólapra másolva!

Párkányi Eszter, a Fidelitas szóvivője kedden, az Együtt budapesti irodája előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, az ellenzéki politikust már korábbi drogügyei is alkalmatlanná teszik az emberek képviseletére, ugyanis jogerősen kétszer ítélték el kábítószerrel visszaélés miatt.

- jelentette ki a szóvivő. Elmondta, a II.-III. kerületi bíróság nyilvánosságra került peranyaga szerint az

Együtt elnöke 2016 karácsonyán bántalmazta, begyógyszerezte volt élettársát.

A jegyzőkönyvben az is szerepel, hogy a politikus kiskorú gyermekei előtt drogozott - tette hozzá.
Párkányi Eszter a Bors és a TV2 birtokába került dokumentumokra hivatkozva kijelentette, "Juhász Péter éveken át terrorizálta a családját, három gyermekének édesanyját pedig bezárta, szabad mozgásában korlátozta, és megütötte".

Juhász Péter Forrás: Csudai Sándor - Origo

A Fidesz ifjúsági szervezetének szóvivője megjegyezte, Juhász Péter ezeket az állításokat tagadta, ugyanakkor később

azt elimerte, hogy volt dulakodás köztük, és nem zárható ki, hogy sérülést okozott volt élettársának.

Bocsánatkérés helyett azonban egy Facebook-bejegyzésben ismét meggyalázta egykori élettársát, hogy magát állíthassa be áldozatnak - mondta, majd felháborítónak nevezte, hogy egy ilyen ember a választópolgárok bizalmát kéri.

Párkányi Eszter arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy hozzájuk hasonlóan határolódjanak el Juhász Pétertől. "Jó érzésű ember nem vállalhat közösséget egy olyan emberrel, aki kezet emel egy nőre, pláne a gyermekei édesanyjára" - mondta. Hozzátette,

az ellenzéki pártok elhatárolódásának elmaradása azt jelentené, hogy szerintük következmények nélkül lehet nőket bántalmazni.