Vágólapra másolva!
Legalább hét gyerek zaklatott szexuálisan egy francia rendőr a vád szerint. Köztük egy mindössze kétévest is. A férfit eredetileg egy másik ügyben egy ismerőse jelentett fel – írja a Bors a Le Parisien cikke alapján.
Vágólapra másolva!

A Párizshoz közeli Mantes-la-Jolie településen élő és Nanterre-ben dolgozó rendőrt azzal vádolják, hogy

megerőszakolt és szexuálisan bántalmazott legalább hét, 2 és 8 év közötti gyereket 2012 és 2018 között.

A gyerekek mind a rendőr környezetében éltek, a barátai gyerekei és az unokahúgai.

A férfit szombaton tartóztatták le a dél-franciaországi Pirenusokban található Orleix településen,

miután egy korábban előállított férfi, akivel az interneten gyermekpornográfiai képeket cserélt, a kihallgatásán beszélt róla.

A nyomozók közel négyszáz fotót és általa rögzített videófelvételeket találtak a rendőrnél, amelyeket a mobiltelefonjával készített.

Kihallgatásán a rendőr elismerte a bántalmazásokat, de tagadta, hogy megerőszakolta a gyerekeket.

A versailles-i ügyészség közleménye szerint a férfit, gyermekpornográfiai felvételek közzétételével is gyanúsítják.