Mellbe szúrta a korábban ellene valló budapesti férfit

Vágólapra másolva!
A négy férfi korábban előzetes letartóztatásban volt egy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt. Abban a büntetőeljárásban az egyik, másik kettő ellen vallott. Ezért már korábban megfenyegették őt. Ezután találkoztak, még 2015-ben az egyik budapesti diszkóban.
Vágólapra másolva!

Amikor a korábban másokra valló férfi észrevette korábbi bűntársait, nem ment el, hanem telefonon hívta testvérét, aki egy teleszkópos bottal, vagyis egy viperával indult a diszkóhoz.

Mire odaért a többiek már szidták egymást.

A vita rövid időn belül verekedéssé alakult, ehhez csatlakozott, az időközben megérkező testvér a viperával.

Verekedésben közben

az egyik férfi elővett egy kést, és mellkason szúrta az ellene valló férfit.

A szúrás után mindenki elmenekült.

A megszúrt férfi sérülései életveszélyesek voltak, csak azért maradhatott életben, mert időben kórházba került.

Az ügyészség mind a négy ember ellen vádat emelt.