Egy mai döntés adhat reményt VV Fanni szüleinek

vv fanni
Vágólapra másolva!
Ahogy azt megírtuk, holttest nélkül ítélték el azt a férfit, aki meggyilkolt egy mezőfalvai nőt. Vagyis lehetséges úgy elítélni valakit, hogy az áldozatának a holttestét soha nem találják meg. Ez pedig reménykeltő VV Fanni gyilkossági ügyében, ahol ugyan a nyomozók gyilkossági ügyben nyomoznak, de azt nem tudják, hogy a lány holttestével mi lett. 
Vágólapra másolva!

A ma elítélt férfi is egy nőt ölt meg. De az eset nem csak ebben hasonlít VV Fanniéhoz.

A VV Fannit először eltűntként keresték, egy héttel később viszont már őrízetbe vettek egy férfit, akit a megölésével gyanúsítanak. A 35 éves, dunaújvárosi férfit a térfigyelő kamerák felvették, amint a lány élettelen testét vonszolva elhagyja Fanni házát.

VV Fanni Forrás: RTL

A férfit akkor is elítélhetik, ha nem találják meg a holttestet.

Ezt már korábban elmondta nekünk Borbély Zoltán. Az ügyvéd szerint azonban önmagában a beismerő vallomás sem elég, be kell szerezni az egyéb bizonyítékokat.

– mondta.

Az ügyvéd azt is elmondta, hogy olyan is előfordult már, hogy valaki felvételt készített egy gyilkosságról, de a holttest megsemmisült, mert például feloldották savban.

- teszi hozzá.

Borbély úgy véli, hogy nehezíthet, vagy még inkább ellehetetleníthet egy bizonyítást, ha lehetetlen megállapítani, hogy a gyilkosság mikor és hol történt.

Példának azt az esetet hozza fel, amikor egy Magyarországon tanuló külföldi diák féltékenységből halálra szurkált egy lányt, de a holttest mellett nem voltak vérnyomok.

Az akkori időszakban nem volt hullahőmérő, és nem tudták, hogy az egész mikor történt. A gyilkossággal vádolt férfit végül felmentették.

A szakember szavain pedig a mai ítélet is azt erősíti, ha valóban gyilkosság történt, a gyilkost holttest nélkül is el lehet ítélni.