Őröket és rabokat is vert a budapesti börtönben

Vágólapra másolva!
Három börtönőrt is megtámadott egy férfi egy budapesti börtönben. Korábban egyet meg is akart ölni, és két rabot ugyancsak megvert. A férfi ellen vádat emeltek. 
Vágólapra másolva!

A férfi még 2015-ben, a börtön fürdőjében egy társával többször ököllel megütött egy másik rabot, és az ütések miatt földre eső férfit többször megrúgták. Egy hónappal később a zárkatársával kezdett verekedni, őt is ököllel ütötte a fején és a testén.

Az őrök szóltak neki, hogy hagyja abba a verést, és nyújtsa ki a kezét a zárkából a bilincseléshez, de a férfi nem engedelmeskedett, az őrök végül kikísérték a zárkából, de továbbra is erőszakos és agresszív volt, folyamatosan szidalmazta és fenyegette az őröket, és rugdosni próbálta őket.

Az egyik őrt a lépcsőház falának lökte, míg egy másiknak megrúgta a karját.

Ezután még két alkalommal támadott meg őröket az intézetben:

  • egyiküket kísérés közben ütötte meg ököllel a fején,
  • a másikat pedig a fürdőben szintén arcon ütötte.

A férfi ellen három rendbeli hivatalos személy elleni erőszak és három könnyű testi sértés miatt emeltek vádat.

A 19 éves férfival - és fiatalkorú testvérével - szemben pár hónappal ezelőtt, szintén börtönőrök ellen elkövetett emberölés kísérlete miatt emeltek vádat.