Szijjártó Péter: A migráció veszélyes, de megállítható

Szijjártó Péter
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter
Vágólapra másolva!
A migráció rossz és veszélyes jelenség, de megállítható – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy csütörtöki budapesti választási fórumon.
Vágólapra másolva!

A fideszes politikus emlékeztetett arra, hogy néhány éve több százezer bevándorló "csörtetett át" az országon. Ha valaki erre azt mondja, hogy elfogadható, akkor az nagyon nagy baj.

Az ENSZ a kvótákkal a nemzetközi embercsempészek "malmára hajtja a vizet". Az ENSZ-ben el akarják fogadtatni, hogy a migráció alapvető emberi jog. Ha ez megtörténik, mindenki oda megy, ahová akar.

Nyugat-európai tapasztalatok szerint az eltérő kultúrájú bevándorlók tömegeit nem lehet integrálni, a párhuzamos társadalmak veszélyesek

– jegyezte meg a miniszter.

A Nyugattal szemben "nem a migrációtól várjuk" a gazdasági, demográfiai nehézségek megoldását, hanem például a családpolitikától. "Gyerekek kellenek, nem migránsok" – fűzte hozzá a kormánypárti politikus. "Azt akarjuk", hogy a magyarok dönthessék el, ki jöhet be az országba, nem az ENSZ vagy az EU – szögezte le.

Szijjártó Péter Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kitért arra is: Brüsszel nem adta fel a kötelező kvóta tervét, és azért avatkozik be a magyarországi választásokba, mert ez az ország tanúsítja a legnagyobb ellenállást.

A miniszter szerint

Európa néhány éve még a legversenyképesebb és legbiztonságosabb, egyértelműen keresztény kontinens volt, mára ez megkérdőjeleződött. Ez ellentétes Magyarország céljaival, ezért harcolni kell, mert ha nem, akkor egy idő után Magyarország sem lesz.

Dunai Mónika fideszes országgyűlési képviselő, Rákosmente és Kőbánya kormánypárti jelöltje a rendezvényen azt emelte ki: nem szeretné megélni, hogy migránsfalvakat, -telepeket építsenek.

A kérdés, hogy az eddigi "eredményáradatot eltörli-e a migránsáradat" – fűzte hozzá. Arra szólította fel hallgatóságát, hogy ne támogassanak idegen érdekeket szolgáló, esküszegő politikusokat.

Riz Levente (Fidesz-KDNP), a XVII. kerület polgármestere a választási fórumon arról beszélt, hogy április 8-án egyszerű lesz a döntés, mert kétfajta jelölt lesz: az egyik támogatja a migrációt, a másik viszont azt szeretné, hogy "hadd éljük Magyarországon az életünket a saját akaratunk szerint békében, biztonságban". Azt kérte hallgatóságától, támogassák a Fidesz-KDNP-t a választáson.