14 éves gyerekek is dílerkedtek Lajosmizsén

Vágólapra másolva!
Két 14 éves gyerek is részt vett egy újfajta kábítószer árulásában a vád szerint. Egyikük szülei lehettek az igazi terjesztők. A családfő, hogy nagyobb legyen a haszon, még koffein is kevert a kábítószerbe.
Vágólapra másolva!

A lajosmizsei házaspár 2015 és 2016 között egy újfajta pszichoaktív kábítószert árult. A kábítószert egy 37 éves jászladányi férfitől vették.

Hogy nagyobb legyen a nyereség, a családfő koffeint is kevert az anyagba, amelyet aztán a 14 éves fiával és a szintén 14 éves, náluk élő egyik rokon fiúval együtt adagolták ki.

A drogot általában a lakásukon adták el, de előfordul olyan is, hogy a 14 éves fiúk vitték el a vevőkhöz.

Az egyik nap a rendőrök a család lakásának közelében intézkedtek. A családfő, hogy elkerülje a lebukást, a már kiporciózott anyagot és a digitális mérleget egy nylon táskában egy közeli tó partján elrejtette.

Másnap a nyomozók a koffeint, kábítószert és új pszichotróp anyagot tartalmazó csomagot a megtalálták és lefoglalták. A lefoglalt anyag hatóanyag-tartalma meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát, annak több mint kétszerese volt.

A házaspár lakásán tartott házkutatás során további 135 alufóliás csomagot és koffeinport foglaltak le.

Kiderült, hogy a feleség nemcsak árulta, de fogyasztotta is azt.

Öt ember ellen emeltek vádat: a házaspárt, a jászladányi férfit és a 14 éves rokont jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel, a 14 éves fiukat bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja. Emellett a házaspárnak kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell.