Egy tagállamra sem kényszeríthető, hogy bevándorló országgá váljon

Vágólapra másolva!
„Nem lehet a tagállamoktól elvenni azt a jogot, hogy eldöntsék, kit fogadnak be területükre és kit nem" - hangsúlyozta Gál Kinga fideszes EP-képviselő a kormány- és államfők márciusi ülésének előkészítése kapcsán tartott európai parlamenti plenáris vitán Strasbourgban. „Nem szabad egy tagállamra sem rákényszeríteni, hogy bevándorló országgá váljon" – tette hozzá a képviselő.
Vágólapra másolva!

A márciusi Európai Tanács keretében a migráció kérdéséről, a dublini rendszer felülvizsgálatáról várható újabb vita a bolgár elnökség beszámolója és javaslata alapján. Ez a javaslat továbbra is kötelező migránsszétosztáson alapul, ami csak további megosztottsághoz vezet a tagállamok között, és így bizonyosan nem lesz a valódi megoldás része. Magyarországra például kötelező jelleggel akár 10 ezer bevándorlót is telepíthetnének az első hullámban.

A fideszes politikus szerint az Unió döntéshozóinak már jó ideje rá kellett volna jönniük, hogy semmilyen kötelező migránsszétosztáson alapuló rendszer nem lesz képes megoldani Európa bevándorlási problémáját, hiszen azt meghívóként értelmezik az indulásra váró migránsok százezrei.

„Európának ehelyett vissza kell szereznie a külső határai feletti teljes ellenőrzést, ez ugyanis az alapfeltétele az illegális migráció megállításának. A szolidaritás megnyilvánulásának kellene végre tekinteni a külső határok védelmét és az erre fordított milliárdokat, hiszen ez hozzájárul európai örökségünk védelméhez és a kontinens stabilitásának megőrzéséhez" - mutatott rá a politikus a mai plenáris vitán.

Az Európai Néppárt alelnöke szerint a migrációs válságot kialakulásának gyökereinél kell kezelni, és nem a végpontjában, Európában. „Elengedhetetlen, hogy a ténylegesen védelemre jogosultak már az EU-n kívül szétválasztásra kerüljenek a gazdasági bevándorlóktól, így lehet csak hatékonyan megállítani az illegális migrációt" - hangsúlyozta Gál Kinga.