Kálmán Olga migránsokat védő, Magyarországot szidó vendégének valódi élete

2018.03.18. 16:03

Miután egy svéd-magyar asszony elmondta a köztelevízióban, hogy hazaköltözött, mert elviselhetetlen Svédországban az élet a migránsok miatt, az ellenzék természetesen azonnal támadni próbálta. Simicska Lajos tévéjében meg is jelent Kálmán Olga régi ismerőse, a magát sikeres rendezőnek és producernek lódító Czinkóczky Csaba, aki - állítása szerint - 31 éve Svédországban él. Az alig nézett műsorban ugyan egy értelmes mondatot vagy cáfolatot nem tudott mondani, szerepeltetése azért így is elég komikus. Pontosabban, még inkább az. Nehéz megállapítani, mi a nevetségesebb: ha a kizárólag Simicskának kellő riporternő pontosan tudja, hogy egy piti kis ügyeskedő a vendége, és együtt hazudoznak, vagy ha Kálmán Olga annyira tájékozatlan, hogy fogalmas sincs, hogy kivel beszél, és elhiszi az összes lódítását.

De nézzük csak, ki is Czinkóczky Csaba, aki szerint Svédországban tökéletes az élet, migránsok senkit sem bántanak, és semmifajta problémát nem jelent, hogy Stockholmban minden ötödik lakos most már muszlim.

Czinkóczky Csaba szereti magát gazdagnak mutatniForrás: Origo

Menjünk vissza egészen 2007-ig. Tizenegy évvel ezelőtt boldogan beszélt arról egy rendkívül ismert és szép magyar modell, hogy színésznő lesz. Azt mondta, két ajánlatot is kapott Hollywoodból, miután beiratkozott a New York Film Academy gyorstalpaló, négyhetes kurzusára. Budapesten, egy Czinkóczky Csaba nevű "producerhez", "rendezőhöz".

A férfi, aki egy producer-Wall Street farkasaként élvezi az életet. A közösségi oldalánForrás: Facebook

Azért hogy "kitanulja a mesterséget", természetesen fizetni is hajlandó volt. Sokszázezer forintot. Ezt a pénzt szedte el tehát tőle az a Czinkóczky Csaba, aki Kálmán Olga műsorában kétségbe vonta a Svédországból hazatelepült magyar nő szavait, és arról beszélt, mennyire jó, hogy a svéd társadalom mindenkit befogad.

A 11 éve producer-rendezőnek titulált

Czinkóczky hazudott a modellnek.

Ő áltatta azzal, hogy két amerikai produkció is érdeklődik a modell iránt.

"Az amerikaiak nem csupán azért jönnek, hogy akadémiát indítsanak, hanem fiatal tehetségekre is vadásznak.

Őrá is szemet vetettek, eddig két filmre kapott ajánlatot.

Ezért kell neki most komolyan venni a tanulást. Nagyon jól halad, ráadásul rengeteg arca van, amit meg is tud mutatni, így sok karaktert el tud játszani. Csak a szépsége nem lenne elég. Fantasztikus lelke van, ami fontos ebben a szakmában. Több száz ember jelentkezett a tanfolyamra, köztük számos gyönyörű nő, de csupán 25 ember felelt meg az irdatlanul kemény felvételin. Előtte ott a lehetőség, hogy meghódítsa Hollywoodot"

- mondta akkor Czinkóczky a Borsnak.

Czinkóczky Csaba egy piros sportautóban - spontán jelenetForrás: Facebook

A férfi azzal kecsegtette a modellt, hogy be kell fejeznie az intenzív, angol nyelvű kurzust, és csak utána vehet részt a válogatáson.

Egy mellékszerepről lenne szó, de természetesen én ennek is nagyon örülnék. Ez lehet az első lépcső, de a többi lépcsőfokot is ugyanúgy végig kell járnom, mint bárki másnak. Hiába vagyok ismert modell, ez Amerikában senkit nem érdekel: ugyanúgy részt kell vennem a válogatásokon, és teljesítenem kell, mint bárki másnak" - mondta a modell az egyik magazinnak.

A hollywoodi karrierből semmi sem lett. Még magyar filmesek sem kínáltak szerepet a modellnek azóta, tehát

Kálmán Olga vendége becsapta a modellt.

Czinkóczky Csaba és a látszatForrás: Facebook

Úgy tudjuk, miután a modell a nyilvánossághoz fordult, hogy Czinkóczky becsapta, a lényegét tekintve álproducer visszaadta a pénzt, információink szerint 600 ezer forintot. És itt abba is hagyta Czinkóczky a New York Filmakadémia-mesét. Korábban azzal házalt ugyanis hónapokig a magyar médiumokban, hogy egy komoly, amerikai filmes iskolát hoz Magyarországra. Ahol négyhetes kurzus alatt lehet mindent megtanulni. Négy hét alatt mindent megtanulni... ez pontosan úgy volt igaz, mint az irdatlanul kemény felvételi. Bárkit felvett, aki fizetett, ráadásul alig jelentkeztek. Pedig Martin Scorsese-re meg hasonló nevekre hivatkozott. Azzal is próbálkozott, hogy éppen hollywoodi filmet forgat Kate Beckinsale főszereplésével, és Törőcsik Mari is fog benne játszani. Természetesen ebből sem volt igaz egy szó sem.

Gyurcsány Ferenc és Czinkóczky CsabaForrás: Facebook

Hat-hét évvel később Czinkóczky Csaba egy dokumentumfilmszerűséget készített arról, természetesen már a Fidesz-kormány alatt, hogy elviselhetetlen a szélsőjobb Magyarországon. A cigánygyilkosságok ugyan éppenséggel Gyurcsány alatt voltak, de Czinkóczky számára mégis Gyurcsány a pozitív példa. (A Magyarország-ellenes propagandafilmen kívül még egy dokumentumvalamit csinált az IMDb szerint, vagyis filmes "életműve" gyakorlatilag semmi). 

Az "alkotásban" egyébként a szerintük szörnyű magyar állapotokról beszélt mások mellett Kálmán Olga is (ki más?). Az egyik svéd tévé bemutatta az összeállítást, utána Czinkóczky azt hazudta, hogy 2,8 millióan látták. A 8-9 milliós Svédországban. Egy közép-európai országról szóló dokumentumfilmet Czinkóczky Csaba szerint ezek szerint háromszor annyian megnéznek Svédországban, mint a Csillagok háborúja legújabb epizódját. 

Czinkóczky egyébként egy svéd kábeltévénél dolgozik, és egy Fókusz-szerű műsor kifutóriportere, olykor technikus-kameramann. 

Ez a Czinkóczky Csaba volt tehát Kálmán Olga hiteles vendége. A régi barátságra való tekintettel, tegeződve, most Simicska tévéjében szidták együtt Magyarországot, és állapították meg, hogy élhet ugyan akárhány migráns Stockholmban, félhet ugyan elvétve egy-egy nő, de ott minden rendben.