VV Fanni barátnője többet tudhat annál, mint amit elmond

2018.03.17. 10:21

A VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. László korábbi ügyvédje újabb részleteket osztott meg védence vallomásából a Blikknek. A gyanúsított állítása szerint mentőt akart hívni az eszméletlen Fannihoz, de a lány barátnője lebeszélte róla.

November 20-án László úgy jutott be Fanni albérletébe, hogy ott volt a lány egyik barátnője, aki beengedte a lakásba. Sőt, ő maga hívta oda. Amint belépett és meglátta a feltehetően valamilyen tudatmódosító szertől eszméletlen állapotban lévő Fannit, azt mondta, hogy mentőt hív. A nő megkérte, hogy ezt ne tegye, inkább vigye el magával a lányt egy helyre, ahol már várják- mondta a Blikknek Brodmann Péter, a gyanúsított B. László korábbi ügyvédje és rokona.

B. LászlóForrás: Facebook

A megjelölt célpont körülbelül 800 méterre volt Fanni lakásától, ennyi időt volt a lány a kocsijában. László átadta az alélt Fannit, majd elhajtott- folytatta az ügyvéd, arról viszont nem akart beszélni, hogy kinek adta át B. László Novozánszki Fannit. A meggyilkolt lány barátnőjét is többször kihallgatták már a rendőrök, de nem gyanúsították meg semmivel. Fanni édesanyja korábban azt mondta a lapnak, hogy szerinte a lánya barátnője többet tud, mint amit elmond.

B. László arra kérte a rendőröket, hogy keressék fel azt a férfit, akit nem sokkal azután vett fel az autójával, hogy VV Fannit átadta. A férfi és a gyanúsított régebbről ismerték egymást. Megegyeztek, hogy B. László elviszi őt Siófokra, ahol neki is dolga volt, a benzinpénzt pedig elosztják.

Ezt az embert később a rendőrök is kihallgatták, és elmondta, hogy egyáltalán nem vett észre zavartságot vagy idegességet Lászlón, és alélt, fiatal lányt sem látott az autóban. Pedig, ha igaz lenne, amit a gyanú megfogalmaz, akkor Fanninak ott kellett volna lennie- mondta a lapnak az ügyvéd. A fuvar után B. László több helyen is járt, volt Bécsben és Dunavecsén is.

A kamerák segítségével a rendőrség László minden pillanatáról tud. Így azt is tudniuk kellene, hogy miként ölte meg a lányt, illetve hol szabadult meg a holttesttől. Ilyen felvétel azonban nincs, vagyis érthetetlen, miért őt gyanúsítják. Azt sem értjük, miért nem szembesítik azzal a nővel, aki a lakásban volt- mondta a Blikknek B. László korábbi ügyvédje.

Ahogyan azt korábban megírtuk, VV Fanni tavaly november 20-án, este tűnt el. A gyilkossággal B. Lászlót gyanúsítják, aki a biztonsági kamera felvételei alapján az ölében vitte le a mélygarázsba a lány élettelen testét. Először a Dunában keresték a lány holttestét, később egy többhektáros erdős területen a gyanúsított bérelt autójának GPS-adatai alapján.

A rendőrség már halottkereső kutyákat bérelt Németországból, és kutak mélyén is keresték a holttestet. Az utolsó információk szerint lehet, hogy mégis a Dunába dobhatták VV Fanni holttestét Szalkszentmártonnál.

Forrás: --

A gyilkosság másnapján november 21-én B. László visszavitte a bérelt autót a kölcsönzőbe, amiből megpróbálta eltüntetni a vérnyomokat, de ez nem sikerült. Amikor a kölcsönzőben megkérdezték, hogy mi történt, a férfi azt válaszolta, hogy elütött egy vadat, majd berakta a csomagtartóba.

Az ismerőse nem hitt neki, ezért értesítette a rendőröket, akik elfogták a férfit. A férfi az eset óta előzetes letartóztatásban van, VV Fanni holttestét továbbra sem találták meg.

B. László korábbi ügyvédje elmondta, hogy a férfi miért vitte el a lány élettelen testét valahova, és miért nem hívott mentőt hozzá. VV Fanni családjának jogi képviselője, dr. Lichy József szerint ez csak logikátlan mese volt, hogy a gyanúsított ne gyilkosságért kerüljön börtönbe.