Bajkai: Régi adósságot törlesztettünk

Vágólapra másolva!
Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere, a Fidesz-KDNP szövetség országgyűlési képviselőjelöltje beszélt a kampány tapasztalatairól, kerületi ügyekről, valamint egy régi adósság törlesztéséről is.
Vágólapra másolva!

A kerületi Fidesz frakcióban már régóta téma volt, hogy mi lenne a legméltóbb módja Herzl Tivadarról megemlékezni, az egyik ülésen vettem fel a díszpolgári cím átadását - mondta Bajkai istván. A Fidesz-KDNP erzsébetvárosi jelöltje elmondta, akkor ezt rögtön egyhangúan el is fogadták. Ez már egy régi adósságunk, szerencsére már megtettük, amit kellett - tette hozzá.

Bajkai elmondta, a kampányban sok minden jó történt, amikor átadhattuk a kerületnek az új zongorát, amikor olimpiai és világbajnokokkal találkozhatott, de

amikor őszinte mondatokat tudtunk egymással váltani, amikor sok biztatást kaptam. Ezek voltak a legfelemelőbb pillanatok.

Amikor egy lépcsőházban megkérdezték tőlem, hogyan változtatnék a társasházi jogszabályokon, mik az elképzeléseim a város fejlesztésével kapcsolatban. A mai világban egyre nagyobb igény mutatkozik az őszinte beszédre, manapság az emberek azt érzik, a politikusok, a városvezetők nem beszélnek velük őszintén - mondta Bajkai István.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg.