Mellkason szurkálta szállásadóját a férfi

2018.03.21. 14:44

 Mellkason szúrta, elvágta a bokáit, és ököllel ütötte korábbi szállásadóját egy férfi. A támadás után a még ott aludt a lakásban, az életveszélyesen megsebesített férfi mellett. A bíróság 8 év börtönre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte a gyilkossági kísérlet miatt. 

 

A férfi 2001-ben ismerkedett meg egy másik férfivel, akinek lakásában két évig albérlőként lakott. A lakás tulajdonosa 2004-ben elköltözött, de a férfi hónapokig lakott az új lakásban is, ahova később  egy-két napra ellátogatott.

2016. november 13-án újra elment az egykori szállásadójához, akivel másnap délelőtt elmentek vásárolni. Vettek többek között 4 liter bort,  amiből később mindketten ittak. Mindkét férfi lerészegedett, és összevesztek. A férfi megtámadta a lakás tulajdonosát: ököllel  ütötte arcát,

majd felkapott egy kést az asztalról, és a másik férfi felé szúrt vele,

aki megfogta a kés pengéjét, így a szúrás nem érte el.

A férfi ekkor ott hagyta őt, de később újra megtámadta: akkor mellkason szúrta. Ezután mindkét bokáját elvágta, akárcsak az Achilles ínjait is.

A férfi nem tudott felállni, és lefeküdt az ágyába, amikoris támadója újra ököllel kezdte el ütni, és rá is térdelt. 

Amikor abbahagyta a verést, lefeküdt aludni és csak másnap ment el lakásból. A megszurkált férfi kihívta a mentőket, akik azonnal kórházba szállították, életveszélyes állapotban.

 A  bíróság a gyilkossági kísérlete miatt 8 év börtönbüntetésre ítélte, valamin 9 évre eltiltotta a közügyektől. Legkorábban 5 év és négy hónap után bocsátható feltételesen szabadlábra.  Az ítélet ellen a vádlott és ügyvédje is fellebbezett.