Orbán Viktor: A Soros-birodalmat ki kell szorítani Magyarországról

Vágólapra másolva!
A következő évek fontos feladatának nevezte a Soros-féle birodalom Magyarországról való kiszorítását Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Komárom-Esztergom megyei Kisbéren a Híd Televíziónak adott nyilatkozatában.
Vágólapra másolva!

A parlamenti választás tétjéről a kormányfő azt mondta: a kérdés az, hogy nemzeti kormány lesz-e, vagy pedig Soros György jelöltjei fognak kormányt alakítani.

Magyarország egy értékes ország - folytatta Orbán Viktor -, "másoknak is fáj rá a foguk", különösen most, hogy az ország egy átmenő útvonala volt a délről érkező migránsáradatnak, de "Magyarország a kerítésével megvédte saját magát, és megakasztotta a migrációs hullámot".

Szerinte vannak olyan, elsősorban Soros György birodalmához tartozó szervezetek, amelyek ma azon dolgoznak, hogy lebontsák a határkerítést, Magyarországból pedig bevándorlóországot csináljanak.

"Ha bevándorlóország leszünk, akkor nem Magyarország lesz az első, hanem majd a migránsok meg a bevándorlók meg Soros György tervei" - fogalmazott.

Azonban "mi azt szeretnénk, ha továbbra is azok lennének többségben Magyarországon, akiknek Magyarország az első" - jelentette ki, majd hozzátette: ehhez nemzeti kormányra van szükség.

A miniszterelnök jelezte, bízik abban, hogy a falusiak és a kisvárosokban élők is átlátják ennek az ügynek a fontosságát.

A kisebb magyar települések is rendkívül fontosak ugyanis a jövő szempontjából - hangoztatta Orbán Viktor.

Szerinte az április 8-i választási döntés minden egyes település saját sorsa szempontjából is fontos, a magyar falvaknak és kisvárosoknak van jövőjük, ezeket a helyeket fejleszteni, erősíteni és biztatni kell.
Úgy összegzett: a választás igazi tétje, hogy a forrásokat a falvakra, a kisvárosokra fordítják-e vagy pedig bevándorlóországot építenek.

Orbán Viktor elmondta: szerdán a választási kampány, a "tavaszi hadjárat" keretében látogatott a Kisbért is magában foglaló választókerületbe, ahol a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, Czunyiné Bertalan Judit mellett kampányolt. Kisbér mellett járt Bokodon, Dadon, Császáron és bakonyi településeken.

Kisbérről szólva megjegyezte: megállapodott Sinkovicz Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármesterrel arról, hogy a város régi történelmi magja ismét egységes és szép legyen.