Kövér László: A jobboldal a normalitás világa, a baloldal meg az aberrációé

Kövér László
Keszthely, 2018. március 5. Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Fidesz-KDNP lakossági fórumán a keszthelyi Amazon Ház Látogatóközpontban 2018. március 5-én. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
A jobboldal a normalitás világa, a kommunistáktól a zöldeken, szocikon, libsiken át a névleg még konzervatív, de „keresztény" jelzőjüket egyre inkább rühellő pártokban is teret hódító, a '68-as, agysorvadást okozó vírussal fertőzött baloldal meg az aberrációé - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a 888.hu-nak adott interjújában. 
Vágólapra másolva!

Ma a globalizáció elkerülhetetlenségét, sőt üdvözítő voltát hangsúlyozó, s ebből a globális kormányzás szükségszerű követelményét kiolvasó ideológia valójában azt a világuralmi törekvést hivatott leplezni, melynek célja, hogy

melyek – ma még – a nemzeti érdekeket középpontba állító döntéshozatali mechanizmusaikkal – például az adórendszerre, a környezetvédelemre, az egészségügyi, munkavédelmi vagy fogyasztóvédelmi szabályok megalkotására vonatkozó jogalkotással – akadályokat támaszthatnak a profitmaximalizálás útjába - nyilatkozta Kövér László a 888.hu-nak adott interjújában.

Kövér László: A jobboldalé a normalitás világa Forrás: MTI/Varga György

Kövér szerint a jobboldal a normalitás világa, a kommunistáktól a zöldeken, szocikon, libsiken át a névleg még konzervatív, de

„keresztény" jelzőjüket egyre inkább rühellő pártokban is teret hódító, a '68-as, agysorvadást okozó vírussal fertőzött baloldal meg az aberrációé.

Ez szerintem sokkal közelebb van a valóság leírásához, mint bármi más.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.