Már azt is tudni lehet, hogy kisfiú

Nevet keresnek a fővárosi állatkert gorillakölykének
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Állat- és Növénykert lezárta a tavaly decemberben született kis gorilla nevére kiírt szavazást. 
Vágólapra másolva!

Az Indigo nevet kapta a budapesti gorillacsapat legifijabb tagja, aki nemrégiben lett három hónapos.

Az állatkert honlapján buzdította szavazásra az állatbarátokat, a közönség az Indigo, az Ithemba és az Ukusinda nevek közül választhatott. Az indigó egyébként az egész világon, így

Afrikában is elterjedt vándorszó, amelyet névként is szoktak használni.

Eredetileg az indigófestékre, annak színére, illetve az előállításának alapjául szolgáló növényre utaló elnevezés, amely végső soron az ógörög nyelvre vezethető vissza.

Az állatkert felhívta a látogatók figyelmét, hogy a húsvéti hétvégén már a kifutóban is lehet találkozni a kicsivel, hiszen éppen a napokban hosszabbították meg az Emberszabású Majmok Házának látogatási idejét.