Kétszer védte meg magát a rablótól a bátor bujáki nő

Vágólapra másolva!
A férfi a gyanú szerint néhány hete Bujákon egy buszmegállóban egy szál cigarettát kért egy nőtől. Miután megkapta, követni kezdte a nőt, aki mikor ezt észrevette, futni kezdett és segítségért kiabált. A férfi kétszer is megpróbálta kirabolni, de egyszer sem sikerült neki.
Vágólapra másolva!

A férfi, amikor utolérte megragadta a nő táskáját és húzni kezdte.

A rántástól a nő a földre esett, de végül vissza tudta szerezni a táskát.

Ekkor ismét futni kezdett, de a férfi megint utolérte, és

megpróbálta kiszakítani a nyakából a láncát. A nő azonban akkor sem hagyta magát, kiabált, rugdosódott.

Ezután végleg elmenekült a féri.

A támadó ellen napokon belül vádat emelhetnek.