Újabb jobbikos botrány: Vona Gábor helyettesének szeretője lehetett a meggyilkolt tinilány

Vágólapra másolva!
Újabb botrány van Vona Gábor helyettese, az ózdi polgármester, Janiczak Dávid körül. Kiderült, hogy az ő szeretője volt az a fiatal lány, akit tavaly szeptemberben öltek meg Borsodnádasdon - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

A 17 éves lányt állítólag szerelemféltésből, drog és alkohol befolyása alatt ölte meg B. Roland. A lány holttestét egy vízaknában találták meg napok után, meztelenül. A Bors szerint az ügyben Vona helyettesét, Janiczak Dávidot is kihallgatta a rendőrség, mert a lány telefonjában egy titokzatos SMS-t találtak, amit a Jobbik alelnöke küldött Csengének, és az áll benne, hogy „ha elmúltál 18 éves, felvállallak".

Ha mindez igaz, akkor úgy tűnik, hogy Vona helyettese újabb szexbotrányban érintett, ráadásul egy fiatalkorúval. Azt nem lehet tudni, hogy a gyilkosság indítékához, a szerelemféltéshez is volt-e köze Janiczaknak, és esetleg B. Roland tudomást szerzett-e a lány és Janiczak kapcsolatáról.

Janiczakról olyan hangfelvételeket mutatott be a Pesti Srácok, amelyeken nőkről és nőkkel beszél ordenáré módon, trágár szavakat használva, és anális szexuális erőszakkal fenyegetve. Vona Gábor ez idáig mégsem mondatta le.

Korábban a Jobbik másik alelnöke, Volner János bukott le. Róla a Ripost közölt fotókat. A nős, kétgyerekes családapa egy ismeretlen nővel hosszan időzött egy Pécel környéki bozótosban.

Arra is volt már példa, hogy fiatalkorút rontott meg egy jobbikos parlamenti képviselő. Kulcsár Gergely szintén egy fiatalkorú lánnyal került kapcsolatba, amiről a párt vezetése is tudott. Vona Gábor azonban ezúttal sem tett semmilyen szankciót, lehunyta a szemét a kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat fölött.