Az osztálynaplóval fegyelmezte a diákokat

iskolai erőszak,megszégyenítés, megalázás, illusztráció
Vágólapra másolva!
Bár már régen tilos fizikailag fegyelmezni a diákokat az iskolában, valamikor mégis előfordul. Egy tanárnő úgy megvert egy diákot, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülései lettek. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke elmondta, hogy a tanároknak mindent meg kell tenniük, hogy elkerüljék az erőszakot. 
Vágólapra másolva!

Szidta és verte a gyerekeket

Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tanárt azzal vádoltak meg, hogy

a gyerekeket rendszeresen megalázta, hülyének, bénának és bambának nevezte őket, több diákot is lekövérezett.

Üvöltözött velük, és sokszor káromkodott is a gyerekek előtt.

Úszni is tanította a gyerekeket, de amikor nem tetszett neki a technikájuk, akkor

a fejükre ütött, vagy az úszószemüvegüket úgy megrántotta, hogy az visszacsapódjon az arcukra.

Ha valamelyik diák panaszkodott otthon a tanítási módszereire, azt másnap a tanár megszégyenítette. A tanulók félni kezdtek a pedagógustól, olyanok is voltak, akik az ő óráját megelőző éjszaka nem tudtak aludni.

Véletlenül lefröcskölték, ezért megverte a diákot

Egy nyergesújfalui tanárnő napközis tanárként az udvaron felügyelt, amikor egy 12 éves fiú vízzel fröcskölte a többi diákot, és véletlenül a tanárnőre is ment belőle.

A pedagógus olyan ideges lett, hogy káromkodva megragadta a fiú bal karját, és többször arcon és háton ütötte.

A diáknak 8 napon túl gyógyuló sérülései lettek.

Az ügyészség közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazás miatt emelt vádat a tanárnő ellen.

Rúddal verte a diákjait

Az 53 éves testnevelő tanár hat gyereket fegyelmezett veréssel 2014 és 2017 között egy hetesi általános iskolában. A férfit egy névtelen levélben jelentették fel, valószínűleg az egyik kollégája - írta a Ripost.

Az egyik gyereket úgy tarkón ütötte, hogy a feje az asztalon koppant, mert hintázott a széken.

Az osztálynaplóval és munkafüzettel verte a rendetlenkedők fejét, egy fiút pedig odalökött a bordásfalhoz.

Egy tanulót rúddal ütött hátba, mert nem tudta megcsinálni a tornagyakorlatot.

Az Erzsébet-táborban felügyelőként dolgozott a tanár, ahol azzal gyanúsított meg egy diákot, hogy megrongálta az egyik faházat.

Ezért az ágyra lökte, és a fejére párnát szorított.

A férfit több rendbeli bántalmazásért egy év öt hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság, amit egy év hat hónapra felfüggesztett, és másfél évre eltiltották a tanítástól.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az Origónak elmondta, hogy a konfliktus rendkívül rossz kezelése miatt történnek az ilyen esetek.

- mondta Mendrey László, majd hozzátette, hogy a konfliktusokat nem tudjuk megfelelően kezelni, többek között azért, mert

alapvetően feszült társadalomban élünk,

a külvilágból hozzánk beérkező információk nem segítenek abban, hogy nyugodt, tárgyilagos körülmények között tudjuk a helyzetet elemezni. Az erőszak alkalmazása helytelen, hosszabb távon csak további erőszakot szül.

- mondta a PDSZ elnöke, aki szerint egy pedagógus, aki felnőtt, és tanulta ezeknek az eseteknek a kezelését, el kell hogy kerülje a fizikai erőszakot.