Mától csak a felújított kocsik járnak a 3-as metró vonalán

Tarlós István, 3-as metró
Budapest, 2018. április 3. Tarlós István főpolgármester beszél az utolsó felújításra szánt metrószerelvény (b) elszállítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón a BKV Kőér utcai járműtelepén 2018. április 3-án. Mostantól csak felújított metrószerelvények szállítják az utasokat az M3-as vonalán. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Keddtől már csak felújított szerelvények szállítják az utasokat a 3-as metróvonal két üzemelő szakaszán – jelentette be Tarlós István főpolgármester kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Tarlós István közölte, a szerelvények felújítása a legvégéhez közeledik, és a metróvonal teljes körű rekonstrukciója 2017-ben kezdetét vette, jelenleg az északi szakaszon folyik a felújítás. A metróvonalon múlt év márciusától lehetett utazni felújított szerelvényeken is.

A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy a 2015-ig semmilyen kötelezettséget nem lehetett vállalni a metró felújítására a 2010 előtt felhalmozott "hatalmas" adósságállomány miatt. Az Orbán-kormány 2015 nyarán vállalta át a több mint 50 milliárdos adósságállományt, és ezután lehetett nekifogni a metrófelújításnak.

A közeledő meleg idő kapcsán szólt arról, hogy a szerelvények klímaberendezéseiről folynak az egyeztetések a kötbér terhére.

Tarlós István Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A metró akadálymentesítéséről szólva Tarlós István elmondta, hogy

a 20 állomásból 18 esetében megtörténik az akadálymentesítés.

A maradék két állomás esetében is végeznek akadálymentesítést, de az nem elégíti ki a rászorulók kívánságát, ezért a főváros kötelezettséget vállal arra, hogy 2021 végéig megvalósul majd a mozgáskorlátozottak érdekvédelmi szervezete által megfelelőnek tartott akadálymentesítés.

Budapest leghosszabb és legforgalmasabb metróvonala 1976 és 1990 között több ütemben épült. A 3-as metró nem csak a főváros, hanem Magyarország legforgalmasabb tömegközlekedési vonala is egyben, napi több mint félmillió utast szállít, többet mint a MÁV országosan. Építése óta eddig a metróvonalon nem volt átfogó korszerűsítés, napjainkra több mint indokolttá vált a felújítás – jelentette ki.

Az eseménnyel elbúcsúztatták az utolsó régi, még fel nem újított szerelvényt.