Fertőző lépfene miatt pusztult el sok állat Szentesen

anthrax lépfene
Egy állatorvos lépfene elleni oltóanyagot ad be egy szarvasmarhának a Nagykörűi Haladás Zrt. telepén 2013. szeptember 18-án. A mintegy hétszázas állatlétszámú tejelő szarvasmarha telepen azért végeztek megelőző immunizálás, mert a közeli Jászladányon egy birkaállományban lépfenét (antrax) mutattak ki.
Vágólapra másolva!
Valószínűleg a belvíz hozta felszínre a lépfene spóráit - hívta fel a figyelmet a Nébih. A fertőzött állatok az emberre is veszélyesek lehetnek.
Vágólapra másolva!

A járási főállatorvos már a fertőzés gyanúja alapján elrendelte a helyi zárlatot az állományra, továbbá megkezdték az állatok gyógykezelését.

Az istállóban tartott állatok egy olyan területen keresztül

jártak ki legelni, ahol 60-65 éve már előfordult a lépfene.

A területet jelenleg belvíz borítja, emiatt kerülhetett felszínre az évtizedekkel ezelőtt elásott tetemekből a baktérium spórája.

Forrás: MTI/Bugány János

A lépfene-baktérium spóráinak hosszú életképessége miatt azok a területek, ahol korábban gyepmesteri telep, dögkút, dögtér vagy hullagödör működött, fokozottan veszélyesek.

A Nébih honlapján elérhetőek azok a települések, ahol az elmúlt évtizedekben a lépfene előfordult, illetve amelyek egyéb okból (ártér, belvizes terület, útépítés stb.) veszélyeztetettek.

A lépfenéről

A lépfene (más néven anthrax) akut, néhány formájában magas halálozási aránnyal járó fertőző megbetegedés. A betegséget okozó talajlakó baktérium világszerte előfordul. A betegség leggyakrabban a háziasított, különösen a legelőn tartott kérődzőket (szarvasmarha, juh, kecske) veszélyezteti. A lépfene ritkán az embert is megfertőzi (zoonózis), ha érintkezésbe kerül a beteg állattal, annak szövetével vagy a lépfene spóráival.