Adj egy ötöst! - pályázat az előítéletek lerombolására

Adj egy ötöst!
Vágólapra másolva!
A tavalyi siker után idén is elindult a felső tagozatosoknak és középiskolásoknak szóló érzékenyítő program, az Adj egy ötöst! A pályázat célja, hogy a felnövekvő generáció személyes találkozáson és élményeken keresztül ismerkedjen meg fogyatékossággal élő emberekkel. Április 16-ig még lehet jelentkezni a programra.
Vágólapra másolva!

A programot a Salva Vita Alapítvány és a Szerencsejáték Zrt. közösen hozta létre.

Pályázni lehet bármilyen közös programmal, amin a diákok és egy, vagy több fogyatékossággal élő ember vesz részt.

Megvalósulhat iskolán belül vagy kívül is. Lehet ez „alternatív" osztályfőnöki óra, vagy akár egy közös kirándulás is. Az alapítvány olyan programterveket vár, amelyek megvalósítása során

a diákok és a fogyatékossággal élő ember egyaránt jól érzik magukat

és ezt szívesen megosztják másokkal is.

A pályázat célja, hogy a felnövekvő generáció személyes találkozáson és élményeken keresztül ismerkedjen meg fogyatékossággal élő emberekkel, továbbá, hogy a pályázó személyes élményét a pályázat keretei között megossza másokkal, mint jó példát, jó gyakorlatot. Az ideális programterv ötletes, alacsony költségvetésű, és mindkét fél számára kellemes időtöltést jelent.

Olyan program megvalósítására hívják fel a pályázókat, ahol a jó élmény életre szólóan

megváltoztathatja a diákok hozzáállását, lerombolhatja előítéleteiket,

melyek helyére az empátia és az odafigyelés léphet. A projekt célja a fiatalok érzékenyítése, hogy majd később, egy sokszínű társadalom nyitott, elfogadó, felelősen gondolkodó és felkészült tagjaivá váljanak.

Salva Vita Alapítvány

A Salva Vita Alapítvány 25 évvel ezelőtt jött létre. Megalakulása óta a fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlőségéért, társadalmi befogadásáért dolgozik. Kiemelt célunk a munkaerő-piaci esélyegyenlőség, és munkahelyi sokszínűség támogatása.

A tavalyi sikerek után ezúttal az 5 tagú szakmai zsűri már nem 10, hanem 12 osztályközösséget díjaz majd, egyenként 400 ezer Ft-tal.

Pályázni április 16-ig lehet itt.