Jogosítvány nélkül, részegen okozott halálos balesetet

Vágólapra másolva!
A bíróság ma hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki 2016 nyarán két gyalogost gázolt el Debrecenben. A férfi részegen, bedrogozva vezette az autót, sőt, jogosítványa sem volt. Az elsőfokú bíróság 3 év 10 hónap fogházbüntetésre ítélte a gázolót  és 4 évre eltiltotta a vezetéstől.
Vágólapra másolva!

A férfi egy ismerősével találkozott 2016. május 31-én egy debreceni garázs előtt. Italozni kezdtek, majd kocsiba ültek. A férfi ismerőse, a másodrendű vádlott ugyan tudott róla, hogy a barátja is alkoholt ivott, mégis megkérte rá, hogy ő vezessen. Egy ideig kocsikáztak, és több helyen megálltak.

2:40 órakor értek a baleset helyszínére: egy benzinkút felé haladtak,

95-100 km/h sebességgel.

A nagy sebesség miatt a sofőr nem tudta bevenni a kanyart, sodródni kezdett, és felszaladt az útpadkára, majd egy fának csapódva, a tetejére borult.

Elgázolt egy 28 éves férfit, aki azonnal meghalt, és egy 19 éves lány is. A fiatal lány életveszélyesen megsérült és maradandó fogyatékossága lett.

A bíróság ma hirdetett ítéletet a gázoló ügyében. A bíró az ítélet indokolásakor elmondta, hogy az autó kisodródását, és így a balesetet sebességtúllépés okozta. Azt is hozzátette, hogy a sofőr gázolás előtt alkoholt és drogot is fogyasztott, és részegen ült be az autóba. Ráadásul jogosítvány nélkül vetetett. Ezek súlyosbították az ítéletet. A férfi elsőfokon 3 év 10 hónap fogházbüntetésre kapott, és 4 évre eltiltották a vezetéstől.

A másik férfit pedig vezetés tiltott átengedése miatt 6 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte és 1 évre eltiltotta a autóvezetéstől.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész, a másodrendű vádlott és ügyvédje is 3 nap gondolkodási időt kért, az elsőrendű vádlott és ügyvédje pedig felmentésért fellebbezett.