Elmenekült a rendőrök elől a bedrogozott férfi

A rendőrök egy 38 éves pannonhalmi férfi és egy 22 éves újrónafői nő ellen folytattak nyomozást kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Vágólapra másolva!
Igazoltatni akartak a rendőrök egy férfit, aki elhajtott az autójával, majd később megállt, kiszállt a kocsiból és elmenekült. Az autóban ülő nőről kiderült, hogy kábítószert fogyasztott, és az autóban is találtak drogot. A sofőrt idén januárban fogták el a rendőrök. Mindkettejük ellen eljárás indult. 
Vágólapra másolva!

A rendőrök 2017. augusztus 11-én éjjel Győrben, a Répce utcában ellenőrizték egy autó utasát - olvasható a rendőrség oldalán.

A sofőr korábban az Eötvös park közelében elhajtott, amikor a rendőrök félre akarták állítani, majd kiszállt az autóból, elmenekült a helyszínről.

Forrás:Police.hu

A rendőrök a kocsiban több csomag kábítószergyanús növényi származékot találtak,

ezért az autóban ülő 22 éves újrónafői nőt elfogták és bevitték a kapitányságra. A nővel drogtesztet csináltattak, ami pozitív eredményt mutatott. A nő kihallgatása során elmondta, hogy az autóban talált 66,1 grammnyi kábítószerről nem tudott.

Forrás:Police.hu

A nyomozók idén januárban elfogták az autót vezető, 38 éves pannonhalmai férfit, aki elismerte, hogy az övé volt a kábítószer. A rendőrség a vádemelési javaslattal bejefezte a nyomozást.