Őrizetbe vették Gyárfás Tamást a Fenyő-gyilkosság miatt

2018.04.17. 17:06

Fenyő János médiavállalkozó megöletésével gyanúsítja Gyárfás Tamást, volt médiavállalkozót, a Magyar Úszó Szövetség volt elnökét a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – írja a PestiSrácok.hu. Értesüléseik szerint Gyárfást ma délután állították elő a nyomozók. A rendőrség késő délután megerősítette a hírt és hogy "emberölésre felbujtással gyanúsítják", a kihallgatás után pedig bűnügyi őrizetbe vették Gyárfást. 

A rendőrség kedd délután fogta el és hallgatta ki Gyárfás Tamást Fenyő János meggyilkolásának ügyében, emberölésre való felbujtás gyanúja miatt. A kihallgatás után bűnügyi őrizetbe vették.

Gyárfás Tamás terhére azt rója a hatóság, hogy több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott a magyar olajmaffia rettegett vezérének, Portik Tamásnak, hogy likvidálja legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost - részletezte a PestiSrácok.

A rendőrségnek kemény bizonyítékai vannak arra, hogy ő ölette meg Fenyőt.

A bizonyíték a Pesti Srácok szerint egy hangfelvétel, amelyen Gyárfás és Portik a gyilkosságról beszél.

A rendőrség közleménye

A megalapozott gyanú felbújtás.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) 2017. október 31. óta folytatja a nyomozást a Fenyő János sérelmére 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében. A KR NNI munkatársai 2018. április 17-én a kora délutáni órákban Budapesten elfogták, majd előállították a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost, akinek gyanúsítotti kihallgatása jelenleg is folyamatban van. A KR NNI Gy. Tamást – hasonlóan az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott 50 éves P. Tamáshoz – emberölésre való felbujtással gyanúsítja.

A Fenyő-gyilkosság

Fenyő Jánost 1998. február 11-én este fél hat után, saját Mercedesében gyilkolták meg, amikor megállt a piros lámpánál.Egy Mitsubishiből kiugrott egy férfi, aki az Agram 2000 típusú gépfegyveréből tizenkilenc lövést adott le Fenyő Jánosra. A vállalkozó azonnal meghalt.

A rendőrség 13 évig nem találta a gyilkost, fordulat a Fenyő-ügyben az után következett, hogy 2011 februárjában magyar kérésre Szlovákiában letartoztatták az Aranykéz utcai robbantással és több más bérgyilkossággal összefüggésbe hozott Jozef Rohácot, miután kiderült, az ő DNS-ét találták meg a merénylet helyszínén hagyott sapkában - idézte fel a portál.
Jozef Rohác volt az a férfi, akit Portik felfogadhatott.A szlovák férfi korábban egy másik gyilkossági kísérlet miatt másfél évet előzetes letartóztatásban volt Magyarországon, de akkor nem egyeztették a DNS-mintákat. A bérgyilkost végül a bíróság tavaly májusban jogerősen is életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte.

1998. február 11-én a II. kerületi Margit utcában délután fél hat körül lelőtték Fenyő Jánost, a Vico Rt. elnök-vezérigazgatójátForrás: MTI/Rózsahegyi Tibor

Furcsa körülmények

A PestiSrácok felidézte, korábban Tasnádi Pétert is kihallgatták, aki mindössze annyit ismert el, hogy az exúszóelnöktől, Gyárfás Tamástól 1997 őszén megbízást kapott Fenyő János meggyilkolására, de azt tagadta, hogy ő ölt volna. 

A portál egyik forrása szerint a legvalószínűbb, hogyPortik Tamás adhatta ki a közvetlen parancsot Rohácnak, de továbbra sem világos, hogy Portiknak valaki más volt-e megbízója.

Korábban többen is Gyárfás és Portik ellen vallottak a Fenyő-gyilkosságban. Az egyik koronatanú 2011-ben úgy vallott, hogy tudomása szerint a gyilkosságra

Portik Tamás adott „szívességből" megbízást, hogy ezzel járjon a Nap TV korábbi tulajdonosa, a Magyar Úszó Szövetség volt elnöke, Gyárfás Tamás kedvében,

remélve, hogy pozíciót kap a médiában. 

Vérre menő küzdelem

A Fenyő-gyilkosság hátteréről az agyonlőtt médiavállalkozó egykori bizalmasától, pszichológusától, Perczel Tamástól tudhatott meg eddig a közvélemény - folytatta a portál.

Egy interjúban három személyt nevezett meg, akiknek közük lehetett Fenyő meggyilkolásához: Gyárfás Tamást, valamint a Postabank egykori vezérét, Princz Gábort, illetve a Vico-vagyon örökösét, Székely Herbertet. A felvételen a médiacézár bizalmasa állítja: Horn Gyula akkori kormányfő és Kuncze Gábor volt belügyminiszter is tudott Fenyő és Gyárfás médiapiaci küzdelméről.

Gyárfás TamásFotó: Polyák Attila - Origo

Eltűnt oldalak

Fenyő adatokat gyűjtött Gyárfás gazdasági visszaéléseiről, ezekből összeállított egy százoldalas dossziét. Ebből Kuncze Gábor akkori belügyminiszternek is beszámolt, aki elkérte a papírokat. 

A dokumentum eljutott Kiss Ernőhöz is, az időközben megszüntetett Központi Bűnüldözési Igazgatóság vezetőjéhez, ám abból eltűnt addigra húsz oldal. Fenyő 1997 őszén találkozott Horn Gyula miniszterelnökkel is, aki arra kérte a médiamágnást, hogy „hagyja békén Gyárfás Tamást, és kössenek végre békét".

Lehetetlen helyzetbe hozta Kunczét, összetűzésbe került a rendőri vezetéssel, szembekerült Kiss Ernővel, Horn Gyulával, vagyis az egész hivatalos Magyarországgal. A másik oldalon pedig folytatott háborút olyan emberekkel, akik komoly hatalommal rendelkeztek, és volt félnivalójuk. Nekem meggyőződésem, hogy a húr itt pattant el - idézte Perczel Tamást, Fenyő egykori tanácsadóját a PestiSrácok.

A gyilkossághoz a volt pszichológus szerint végül az vezetett, hogy Fenyőről „valakik levették a kezüket, és védtelenné vált".

Tasnádi megdöbbent

A PestiSrácok később több embert is megkérdezett Gyárfás kihallgatásával kapcsolatban. A hozzá közel álló Juszt László és Havas Henrik hívásukra kinyomták a telefont, azonban az üggyel már kapcsolatba hozott Tasnádi Péter nyilatkozott a portálnak. 

Tasnádit megdöbbentették a fejlemények, szerinte „az NNI bizonyára atombiztos bizonyítékkal rendelkezik", ha több mint húsz évvel a merénylet után bevitték Gyárfást. Nem számít arra, hogy a Fenyő-ügyben újra meghallgatják. Sokáig őt tartották a felbujtónak, bár erre semmilyen bizonyítékot nem találtak a nyomozók.

Tasnádi a PestiSrácoknak is megerősítette korábbi tanúvallomását, amely szerint Gyárfás Tamás őt bérelte fel, hogy szervezze meg Fenyő megölését. Ezért a több millió forintos vérdíj felét előre átvette Gyárfástól, holott tudta, hogy semmit nem fog tenni a gyilkosság érdekében. Állítása szerint Las Vegasban értesült a merényletről, majd amikor hazajött, elkérte Gyárfástól a második részletet, és meg is kapta azt. Tasnádi azt mondta, nem tudja, hogy végül ki szervezte meg a támadást, ő bepróbálkozott a pénzzel, és bejött neki a blöff.