Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Gyárfás Tamás ellen

2018.04.20. 13:09

Nyomkövetőt kapott, és lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Gyárfás Tamás ellen, akit a Fenyő-gyilkosság felbujtásával gyanúsítanak. A döntés nem jogerős.

Három órával az után, hogy Gyárfás Tamás megérkezett a bíróságra, már el is döntötték, hogy

lakhelyelhagyási tilalmat rendelnek el ellene.

Ahogy írtuk, az úszószövetség korábbi elnöke pókerarccal vonult végig az újságírók között a reggel 10-kor kezdődő meghallgatására, amelyen arról döntöttek, mi legyen a sorsa a Fenyő-gyilkosság feltételezett felbujtójának.

Gyárfás Tamás érkezik a meghallgatására, 2018. április 20-án, a képre kattintva galéria nyílik!Fotó: Polyák Attila - Origo

Gyárfás Tamás kedd délutántól csütörtök délutánig az NNI Aradi utcai épületének fogdájában volt a 20 évvel ezelőtti Fenyő-gyilkosság miatt. Azzal gyanúsítják, hogy

ő adta ki a parancsot riválisa, Fenyő János vállalkozó meggyilkolására.

A Fővárosi Főügyészség az alapos gyanú ellenére hazaengedte a személyi körülményei és a hatóságokkal való együttműködése miatt. Emellett arra kötelezte, hogy pénteken 10 órakor jelenjen meg a bíróság előtt. A meghallgatásra a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő úti épületében került sor. Közleményükben azt írták:

"A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított a hatóság eddigi idézéseire valóban mindig megjelent, azonban a gyanúsítást követően a közel 20 éves ügy más dimenzióba került. A terhére rótt kiemelt tárgyi súlyú és el nem évülő bűncselekmény jellege a legsúlyosabb kényszerintézkedést indokolná. A terhelt anyagi lehetőségei és kiterjedt nemzetközi kapcsolatai miatt is fennáll annak a veszélye, hogy megpróbálja kivonni magát az eljárás alól és megszökik. Ezért az eljárás jelenlegi szakaszában a terhelt jelenlétének biztosítása érdekében a bíróság szükségesnek tartotta kényszerintézkedés alkalmazását.

A bíróságnak azonban minden esetben vizsgálnia kell, hogy melyik az a legkisebb korlátozással járó kényszerintézkedés, amely szükséges, de ugyanakkor elegendő ahhoz, hogy a gyanúsított jelenlétét biztosítsa. A gyanúsított személyi körülményei, eddigi életvezetése, valamint a hatósággal történő folyamatos együttműködése alapján feltehető, hogy az elérni kívánt eljárási célok lakhelyelhagyási tilalom elrendelésével is biztosíthatóak. A bíróság a kényszerintézkedés előírásai megtartásának biztosítása érdekében elrendelte, hogy a rendőrség a gyanúsított mozgását nyomkövető technikai eszközzel is ellenőrizze és előírta a gyanúsított számára, hogy meghatározott időközönként jelentkezzen a rendőrségen."

A döntés nem jogerős.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK