Itt keresik tovább VV Fanni holttestét

2018.04.20. 11:42

November 20-ai eltűnése óta rengeteg helyen keresték VV Fannit, többek között Szalkaszentmártonban, a bányatavaknál is. A Blikk úgy értesült, hogy most egy újabb helyen próbálják megtalálni, ahol télen az időjárási körülmények miatt nem sikerült.

Hétfőtől napi 24 órában kutatnak búvárok és más, speciális szakemberek segítségével a rendőrök a Duna egy bizonyos szakaszán. Úgy képzelik, hogy ennek a nádasnak a közelében rejthette el a gyilkos VV Fanni holttestét. A rendőrök már korábban, télen is át akarták nézni ezt a területet, csak a jobb időre vártak- írja a Blikk.

A rendőröknek pontos elképzelésük van arról, merre járt a feltételezett gyilkos VV Fanni eltűnése után. A lánya anyja is szeretne többet tudni, mert képtelen elengedni a lányát.

Nagyon szeretném már, ha tudnék valami biztosat Fannikámról. Én nagyon bízom a nyomozókban, pontosan tudom, hogy mindent megtesznek, hogy kiderüljön, mi történt a lányommal. Addig azonban marad a szívemben a remény, hogy talán él valahol, még ha az eszemmel tudom is, hogy erre már nagyon pici az esély. Ám búcsúztatót vagy megemlékezést addig biztosan nem tartunk, amíg nem tudunk valami kézzelfoghatót- mondta a lapnak VV Fanni anyja.

Ahogyan azt az Origo korábban megírta, VV Fanni tavaly november 20-án este tűnt el. A gyilkossággal B. Lászlót gyanúsítják, aki a biztonsági kamera felvételei alapján az ölében vitte le a mélygarázsba a lány élettelen testét.

Először a Dunában keresték VV Fannit, mivel a gyanúsított dunaújvárosi, és az autópálya felvételei bizonyítják, hogy járt a Duna partján az után, hogy megölhette a lányt.

Forrás: --

Később azonban a bérelt autó GPS-adataiból kiderült, hogy a férfi Budapest és Veszprém között is feltűnt Fanni eltűnésének estéjén. Egy több tízezer hektáros erdős területről van szó. A Vác Online információi szerint a nyomozók ekkor azt hitték, hogy itt ásták el a halott lányt. Ugyanakkor még mindig nem vetették el annak a lehetőségét, hogy a Balatonban van a holttest, mivel a férfi Siófok érintésével indult haza Dunaújvárosba, ahol bedobhatta a tóba, mielőtt átöltözött.A rendőrség halottkereső kutyákat bérelt Németországból, és kutakban is keresték a lány holttestét.
Bizonyos tavak fölé még lehet küldenek drónt, de nem hiszem, hogy a búvárcsapatokkal már nagy keresés lenne. Attól tartok ugyanis, hogy a gyilkosa egy elhagyatott kútba dobta Fanni testét, és ha így van, akkor esélytelen, hogy az onnan valaha is előkerül. Ha egy kietlen területen, egy ipari vagy akár magánhasználatú kútba dobta, a test alulra szorult, a víz elfedi a szagot, és a halottkereső kutya sem tudja kiszagolni a tetemet- mondta a Borsnak a Novozánszki család ügyvédje, dr. Lichy József.

Forrás: RTL

A gyilkosság másnapján, november 21-én B. László visszavitte a bérelt autót, amiből megpróbálta eltüntetni a vérnyomokat, de nem sikerült - írta a Ripost.Amikor a kölcsönzőben megkérdezték, hogy mi történt, a férfi azt válaszolta, hogy elütött egy vadat, majd berakta a csomagtartóba, emiatt lett véres.Mivel ismerőse nem hitt neki, szólt a rendőröknek, akik elfogták a férfit. B László az eset óta előzetes letartóztatásban van.

Április 13-án egy fej nélküli holttestet találtak a Fertő tó ausztriai részén, a ruszti öbölben. Sokáig azt hitték, hogy VV Fanni holttese az, de a DNS-vizsgálat megállapította, hogy nem a volt valóságshow-szereplő került elő.