Ezt tudjuk eddig a Fenyő-Gyárfás ügyről

2018.04.25. 09:38

Egyre sokasodnak a bizonyítékok Gyárfás Tamás ellen, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy húsz évvel ezelőtt ő ölette meg Fenyő Jánost. A rendőrség kezében van például egy bizonyító erejű hangfelvétel, ami ráadásul - mint kiderült - nem egyezik azzal, amit Gyárfás Tamás leadott a rendőrségnek, és összevágottnak, manipuláltnak nevezett. Gyárfásnak indítéka is van, Fenyő haragosai közül leginkább az ő érdekében állt a gyilkosság. Kérdés az is, kiket sodor még el az ügy. Vele buknak-e (büntetőjogi értelemben is) azok a balliberális politikusok, akik korábban védőernyőt nyújtottak Gyárfás fölé. 

A bíróság tavaly az Aranykéz utcai robbantás – ebben négy ember halt meg -, és a Fenyő-gyilkosság miatt ítélte el Jozef Rohácot.

Vagyis a gyilkost már tavaly elítélték, de az senkiben sem merült fel, hogy Rohácnak személyesen gondja támadt volna Fenyő Jánossal.

A szlovák férfiról egyértelműen azt állapították meg, hogy bérgyilkosságot követett el.

Jozef Rohác (háttal)Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Roháccsal együtt ítélték el Portik Tamást is. Az ítélet szerint ő adott megbízást az Aranykéz utcai robbantásra. Ő 13 évet kapott.

A Magyar Idők cikke szerint Gyárfás Tamást még tavaly zsarolták meg egy Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos hangfelvétellel. Gyárfás feljelentést tett, de csak két hónappal az állítólagos zsarolás után. Azt mondta, egy levelet dobtak be a postaládájába.

A férfi nem nevezte meg a megbízóját, de közölte, hogy később még jelentkezni fog a követelésekkel, és ha Gyárfás elutasítja, akkor „tragédia történik". Gyárfás feljelentést tett, a rendőrség pedig később - a sajtóhírek szerint - azonosította is az állítólagos zsarolót, Imrich K.-t, aki hétfőn a Borsnak azt mondta, neki mindegy, hogy "Gyárfás megdöglik vagy kivirágzik".

Imrich K.-t állítólag pont Rohác bízta meg azzal, hogy a hangfelvétellel zsarolja meg gyárfást.Gyárfást azonban nem az alapján a hangfelvétel alapján vették őrizetbe, amit ő (meglehetős késéssel) átadott a rendőröknek. Hanem egy olyan hangfelvétellel, amit a szlovák rendőrök foglaltak le Imrich K. lakásában. Vagyis semmit nem bizonyít, hogy az a felvétel, amit Gyárfás hallott, mit tartalmaz. Az is lehet, hogy valóban összevágott és értékelhetetlen (ha nem így lenne, aligha sétált volna be vele a rendőrségre). A bizonyíték azonban nem ez, hanem az eredeti, amit egyelőre a rendőrség nem mutatott meg Gyárfásnak és az ügyvédjének (a nyomozás jelenlegi szakaszában nem is kell).

Portik Tamás (balra) és Jozef RohácForrás: MTI/Kovács Tamás

Ezen a felvételen bizonyos információk szerint Gyárfás Tamás Portik Tamással beszélget.

Az már korábban egyértelmű volt, hogy Portiknak – legalábbis nagy valószínűséggel – vérre menő vitája nem volt Fenyővel, az érdekeltségeik ilyen szinten nem ütötték egymást. Vagyis, ha neki is szerepe volt a Fenyő-gyilkosságban, akkor nagyobb esélye van annak, hogy őt - ismerve alvilági szerepét - felbérelte valaki, hogy bízzon meg valakit a gyilkossággal.

A rendőrségi gyanú pedig ezért terelődhetett Gyárfásra.

Merthogy a legnagyobb hasznot Gyárfás húzta Fenyő halálából. Ez pedig egy fontos szempont, hiszen a bizonyítóerejű hangfelvétel mellett sorsdöntő lehet a bíróság előtt, hogy az indíték is tisztázott.

Gyárfás Tamás kilép a Budai Központi Kerületi Bíróság épületébőlFotó: Polyák Attila - Origo

Az indíték sok minden más mellett elsősorban az lehetett, hogy

Fenyő János egyre nagyobb befolyást szerzett a Gyárfás Tamás irányította Napkeltében. Ez utóbbi azért volt nagyon fontos, mert a gyilkosság közvetlenül a kereskedelmi televíziók indulása előtt történt, amelyben a két fél részt akart venni.

Ez végül sem Gyárfásnak, sem Fenyőnek nem sikerült.

Elvileg mind a két fél mögött komoly gazdasági és politikai erők álltak. A Napkeltében rendszeresen vendégek voltak a magas rangú szocialista politikusok, akiknek a riporterek rendszeresen gusztustalanul alákérdeztek, olyannyira, hogy egy idő után a Fidesz bojkottálta is a műsort. A Fenyő-gyilkosság után az SZDSZ akkori belügyminiszterét Kuncze Gábort ki is hallgatták a rendőrök.

Fenyő János (középen) halála előtt kevésselForrás: MTI/Rózsahegyi Tibor

Az ügyben Gyárfás mellett eddig egy főügyészt gyanúsítottak meg. Őt Gyárfás Tamás felkereste a felvétellel még azelőtt, hogy elment volna vele a rendőrségre. Tanácsot kért tőle. Azt nem tudni, hogy kapott-e, de az ügyésznek ezt a találkozót jelentenie kellett volna. 

Az eddigi információk alapján az biztos, hogyha valóban az eredeti hangfelvétel van a rendőrség birtokában, és az valóban terhelő Gyárfásra, akkor nem sok esélye lesz a bíróságon.

Gyárfás Tamás lakhelyelhagyási tilalmat kapott, éjjel-nappal nyomkövetőt kell viselnie.