A 3-as metró újabb hat állomását akadálymentesítik

3-as metró, metrófelújítás
Az utolsó metró hétfő hajnalban
Vágólapra másolva!
A 3-as metróvonal 20 állomása közül 18 akadálymentesítéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés, illetve elfogadták a Lánchíd felújítását is, amelyet már idén szeptemberben elkezdenek.
Vágólapra másolva!

Az akadálymentesítés részben a 3-as metró felújítási projekt keretében, részben pedig azon kívül valósul meg, hiszen az eredetileg tervezett 12 állomáson túl

újabb hatot vontak be az akadálymentesítési projektbe.

Ezek a:

  • Dózsa György út,
  • Arany János utca,
  • Ferenciek tere,
  • Kálvin tér,
  • Corvin-negyed,
  • Klinikák.

A testület úgynevezett ferdepályás liftek építéséről is döntött öt állomáson. Ezek az:

  • Arany János utca,
  • Ferenciek tere,
  • Kálvin tér,
  • Corvin-negyed
  • Klinikák.

A liftek költsége 600 és 900 millió forint között van.

Forrás: Origo

A képviselők a Tarlós István főpolgármester, Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek által jegyzett előterjesztést vita nélkül 31 igen szavazattal, egyhangúlag fogadták el.

A Fővárosi Közgyűlés döntött arról is, hogy a Dózsa György út metróállomás akadálymentesítését a metróvonal északi szakaszának felújítása után végzik majd el legkésőbb 2020 szeptember végéig.

Az Ecseri út és a Pöttyös utca metróállomás esetében ideiglenesen korlátlifteket építenek,

végleges megoldás 2023. december 31-ig születhet.

A Nyugati pályaudvari állomás esetében szintén hagyományos függőleges aknás liftet terveztek korábban, de költségtakarékossági szempontok miatt itt is vizsgálják a ferdepályás felvonó alkalmazását.

A Fővárosi Közgyűlés előzetes kötelezettséget vállalt arra, hogy a speciális akadálymentesítés tervezési és kivitelezési feladatainak megvalósítására 2018 és 2023 között legfeljebb mintegy 5,6 milliárd forintot biztosít a BKV Zrt. részére.

Szeptemberben kezdődhet a Lánchíd felújítása is

A Fővárosi Közgyűlés szerdán 20 igen szavazattal 1 nem ellenében és 8 tartózkodó szavazattal hagyta jóvá a Lánchíd és a 2-es villamos alagútjának rekonstrukciójára vonatkozó megvalósítási megállapodás módosítását.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A Lánchíd felújítása tartalmazza a közút és a járda teljes újjáépítését, valamint a megmaradó acélszerkezetek javítását és korrózió elleni védelmét. Továbbá

  • a korlátok műemléki felújítását,
  • a kőfelületek javítását és felülettisztítását, a köz- és díszvilágítás korszerűsítését,
  • a Duna-meder rendezését,
  • a hídfőkben lévő gyalogos-aluljárók szélesített átépítését, a hídfő lépcsőinek átépítését, a hídfők helyiségeinek felújítását és lehetőség szerinti hasznosítását.

Emellett a

pesti hídfő alatti aluljárót is újjáépítik.

A rekonstrukció költsége több mint bruttó 16 milliárd forint.

Mint az elfogadott javaslatban olvasható, a várhegyi alagút és a Clark Adám tér felújítása csak a későbbi években történik meg.