Félrekezelhettek egy 21 éves fiút: meghalt

Vágólapra másolva!
A pszichiátriára küldték Árpit, egy 21 éves fiút, ahol drogfüggőnek szánt nyugtatókat kapott, pedig az anyja szerint nem drogozott. Nyomozás indult a három évvel ezelőtti ügyben, aminek meglett az eredménye - írta meg a Blikk. 
Vágólapra másolva!

Három évvel ezelőtt történt, hogy a 21 éves fiúnak az egyik reggel elindult az orra vére, és az anyja mentőt hívott hozzá. A mentősök akkor úgy látták, nem kell kórházba vinnük. Az anyja ezzel nem értett egyet, és nem hagyta annyiban.

A sürgősségi osztályra vitte a fiát, ahonnan a pszichiátriára küldték.

A Blikk azt írja:

Ezután egyre rosszabbul lett,

végül az intenzív osztályra került, ahol leszíjazták. Meghalt.

A Blikk információi szerint nyomozás indult az ügyében. Kiderült, hogy a főorvosnő hibázott, de az ügyészség "a korára való tekintettel nem vonja felelősségre a nőt" - írta az újság.