Arcon vágott egy gyomaendrődit egy ráckevei férfi

Vágólapra másolva!
Két ember veszekedett az utcán tavaly nyáron. Az egyikük meg is ütötte a másikat. Most zárták le a nyomozást a rendőrök. 
Vágólapra másolva!

Egy gyomaendrődi tett feljelentést a rendőrségen amiatt, mert 2017. június 18-án reggel összeveszett egy ismeretlen férfival egy dunaföldvári téren.

Azt mondta, a férfi többször arcon vágta.

A feljelentő könnyebb sérülésekkel megúszta a támadást - írta meg a rendőrség honlapja.

A rendőrök hamar kiderítették, ki lehetett a támadó, akit ezután gyanúsítottként hallgattak ki. Az 58 éves, ráckevei férfi beismerő vallomást tett, most szabadlábon védekezhet. A Dunaföldvári Rendőrőrs munkatársai most zárták le a nyomozást. Az ügy iratait vádemelési javaslattal a napokban adták át az illetékes ügyészségnek.