Egy tabletért verték eszméletlenre

Vágólapra másolva!
A bíróság a vádemelés után is fenntartotta az előzetes letartóztatását annak a két vádlottnak, akik életveszélyesen megvertek egy embert, akit aztán kiraboltak.
Vágólapra másolva!

A vádlottak és sértett tavaly márciusban egy sajókazai kocsma előtt együtt ittak, amikor a sértett a szatyrát a benne lévő tablettel a két férfira bízta, amíg ő bement a kocsmába. Mire visszaért, a vádlottak eltűntek a szatyorral együtt. Amikor a sértett utolérte a két férfit, azok

tagadták, hogy ellopták volna a tabletet. Azt mondták, más lopta el, ők csak megtalálták.

Nem akarták visszaadni a sértettnek a tabletet, csak ha fizet érte. A sértett adott pár száz forintot az egyik férfinak, aki

keveselte az összeget, ezért combon rúgta, majd ököllel arcon ütötte a tablet tulajdonosát.

A veréstől a sértett a földre került, ahol a másik férfi tovább verte. Az áldozat végül elájult. Ezt kihasználta a két férfi és ellopták az értékeit.

A férfi életveszélyes állapotba került, a vádlottakkal szemben peidg életveszélyt okozó testi sértés és rablás miatt folyik eljárás - írja Origónak küldött közleményében a Miskolci Törvényszék. A két férfi akár 12 évre is börtönbe kerülhet, ezért fennáll annak a veszélye, hogy megszöknének, és tartani lehet attól is, hogy szabadon engednék őket, újabb bűncselekményeket követnének el, ezért a bíróság fenntartotta a vádlottak előzetes letartóztatását.